A bútoráruházat járva az ember könnyen kísértésbe eshet, hogy elszundikáljon valamelyik ágyon, de csak egy hely van, ahol ez társadalmilag is elfogadott.
A cég alapítója, Ingvar Kamprad 1964 nyarán, az amerikai motelek mintájára nyitotta meg a Motell IKEA-t az első áruház mellett Almhultban. Az üzletembert lenyűgözte az út széli szállók praktikussága és sallangmentessége, és ezeket az elemeket akarta viszontlátni Svédországban is. Mára a motel két névváltoztatáson esett át és háromszor bővült, jelenleg IKEA Hotell a neve.
Összesen 254, különböző nagyságú szobáját a márka bútoraival rendezték be, így a szálloda egyben bemutatóteremként is szolgált, és minden berendezési tárgyat meg lehet venni az áruházban. Egy éjszaka ára száz dollárnál (körülbelül 36 ezer forintnál) kezdődik, a dizájn rajongóit pedig leginkább a közeli IKEA Múzeum csábíthatja, amely az eredeti, 1958-as áruház helyén található, és bepillantást nyújt a cég bútorainak történetébe.
A szálloda étterméből nem hiányoznak a híres húsgolyók, emellett tárgyalóterem, coworking iroda, szauna, edzőterem és még egy rovarhotel is található ott, amelyet The Buggingham Palace-nek neveztek el.
Amikor a motel megnyílt, leginkább az akkoriban különleges látványosságnak számító úszómedence vonzotta a közönséget. A medence azóta ugyan már nem létezik, de aki úszni akar, a nyári hónapokban a közeli Möckeln tóban megteheti.
Emellett beülhet valamelyik szabadtéri bárba, és megnézheti a cég új, szaunakultúra ihlette kollekcióját.
(Forrás: Design Taxi, képek: IKEA Hotell)
Motell Ikea | Almhult | svédország | ikeaIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Ezeken az olasz strandokon nem lesz tömeg a nyáron, nem léphetnek be akármennyien

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!