Close
Visszahozza a régi idők kedvenceit a születésnapos IKEA

Visszahozza a régi idők kedvenceit a születésnapos IKEA

Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója, nagybátyja konyhájában ülve alkotta meg az IKEA-t mindössze tizenhét évesen, hetvenöt esztendeje. A vállalat azóta lakberendezési óriássá nőtte ki magát, az áruházak jelenleg huszonkilenc országban várják a látogatókat a világ különböző pontjain. Az IKEA a születésnapja alkalmából most egy időutazásra invitál.

Három különböző korszak, az ötvenes és hatvanas, hetvenes és nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek legnépszerűbb termékei térnek vissza többek között a magyarországi áruházakba is egy háromrészes limitált kollekció keretében, amelyek 2018 augusztusától három különböző időpontban lesznek elérhetőek. Az egyes darabok lehetséges, hogy más néven, de ugyanolyan külsővel térnek vissza, tükrözve az egyes korszakokat.

Visszatérő klasszikusok

Az első IKEA áruház 1958-ban nyitott meg a svédországi Älmhultban. Ám az ötvenes, hatvanas évek a nyitás mellett más újdonságokat is hoztak magukkal. Abban az időszakban született meg a lapraszerelt bútorok ötlete, és akkor jelentek meg az első ikonikus IKEA-termékek is. Különleges újdonságnak számított a Löcbacken dohányzóasztal fém díszítésű három lábával, és az akkoriban kimondottan modernnek számító, még ma is egyedi Knäsjö állólámpa búrája. Érdemes megemlíteni az új színekben visszatérő Stradmon fotelt is, ami Ingvar személyes kedvence volt. Ezek a darabok több más ikonikus termékkel együtt augusztustól lesznek újra elérhetőek az IKEA kínálatában.

Bohókás kedvencek

A hetvenes, nyolcvanas évek vibráló színei és vidámsága még ma is mosolyt csalnak az arcokra. Ez tükröződik vissza az IKEA októberben visszatérő darabjaiban is. A népszerű Klippan kanapéval a hétköznapokba szökött a játékosság, most pedig három új élénk színnel érkezik vissza az áruházakba. Újra kapható lesz a Niels Gammelgaard bútordizájner által tervezett Järpen fotel is, aminek erőforrás-hatékony, hálós megoldásával kényelmes ülőalkalmatosság született.

Minimalizmus mindenkinek

A kollekció harmadik részét a kilencvenes évek ihlette, az egyszerű minimalizmus, a kezeletlen fafelületek és a grafikus minták keveréke. Az első IKEA PS kollekció 1995-ben jelent meg. Ebből a kínálatból is több termék visszatér decemberben, közöttük egy tárolópad, melynek egyszerű megjelenését az egyik végén található kerék tette különlegessé.

Emellett találkozhatunk majd a feltűnő mintázattal ellátott Sippruta huzattal is, amely bármely gyorsan változó helyiség tökéletes kiegészítője lehet.

Ez is érdekelhet:

Megjelent a legújabb Roadster magazin!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom