Már csak jövő nyárig kell kibírnunk, hogy az IKEA szettjével bulizhassunk

Alighanem az utolsó ötletek között ugrana be összeröffenteni a barátokat egy ikeás bulira hot doggal és svéd húsgolyókkal, de mostantól megkezdhetjük a gondolatmenet újratervezését, mert a svéd bútormárka a Teenage Engineeringgel kollaborálva partiszettet dob piacra!

A Frekvens névre keresztelt, három alapelemből álló csomag bulifényt árasztó lámpát, lemezjátszót, valamint hangfalat rejt. Nem az IKEA-ról lenne szó, ha nem összerakható elemekből álmodta volna meg ezt a pakkot, úgyhogy buli előtti ráhangolódásként máris remek program lehet a Bauhaus-inspirálta modulok egymásra, vagy egymás mellé illesztgetése.

A forradalmi ötlet az egyébként érett férfiakból álló Teenage Engineering vezetője, bizonyos Jesper Kouthoofd fejéből pattant ki, mivel szerinte a svédek amúgy is rengetegszer megfordulnak az IKEA-ban, hogy a bólés táltól a teamécsesig beszerezzék a házibuli kellékeit, akkor meg miért ne jöhetne ki a bútormágnás cég egy komplett szettel?

Szerencsére a javaslat bejött az IKEA fejeseinek.

– "Tudjuk, hogy a fiatalok számára kulcsfontosságú a spontaneitás. A Teenage Engineeringgel együtt szeretnénk felfedezni egy buli házhoz szállításának a lehetőségeit, és hogy mire van még szükség egy emlékezetes partihoz" – mondta Michael Nikolic, az IKEA Range & Supply kreatív vezetője.

A Frekvens 2019 nyarától vásárolható meg az IKEA-ban, a többi már a zenén, a kaján, az italokon és a társaságunkon múlik.

Ez is érdekelhet:

Februárban jön az éjszakai élet császárából lett sztárdizájner tervezte IKEA-kanapé

Nem csak szó szerint dobja a sarokba a hagyományos ülőgarnitúrákat a Brit Birodalom Rendjével kitüntetett Tom Dixon, aki a svéd bútoróriással áll össze.

(Fotók: IKEA)

hangfal | lámpa | házibuli | kollaboráció | lemezjátszó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom