Barcelonában elkerekedett a szeme a fiatal Insta-fotósnak

Illés Anna építészként kicsit másképp látja a világot, figyel az apró részletekre, ezért is vehetett villámrajtot az Instagramon. De hogyan léphetett elsőként a szűz hóba a Plitvicei-tavaknál?

Egy tökéletesen sikerült portréfotóból szökkent szárba a fiatal Insta-influencer, Illés Anna kiállítása a Dose Espresso kávézóban. „Ültem az ablakban, amikor Pálhegyi Attila Pele készített rólam egy fotót. Ezt megtalálta a Dose, megkérdezett engem, és kitette a saját oldalára.”

Miért is sikerült olyan remekül ez a kép? Mert Illés Anna alapvetően építész, mellette hobbifotós, a portrén pedig egyszerre van jelen mindkét szenvedélye.

Fotó: Pálhegyi Attila Pele

A kiállítás ötletével a Dose rukkolt elő: Pálhegyi és Illés képei párokban vannak a falakon, a törzsvendégek pedig nézegetik őket, beszélnek róluk, sőt „van olyan osztrák Insta-követőm, aki Budapestre készült, és szólt nekem, hogy mindenképp megnézi a kiállításomat”.

Hátul a főszereplők: Pálhegyi, Illés és Csáki Edina, a Dose tulajdonosa
Két Illés-kép a kiállításról

Nem kell nagy múzeumra gondolni, a kávézóban egy tucat kép látható, viszont Illés feedjében bőven lehet csemegézni az eddigi termésből.

A gimitől Barcelonáig

Sokakkal ellentétben Illés Anna szerette a matekot és a fizikát, de mellette a művészeteket is, és már a gimiben tudta, hogy ebből bizony építészet lesz. Tavaly nyáron végzett a BME-n, az Instát tavaly január 1-én indította – ehhez képest már közel 13 ezer követője van.

A barcelonai Casa Battló, illetve a város melletti Besalú hídja

„Sosem fotóztam tudatosan, de valahogy mindig a kezem ügyében volt a kamera – mondja a kezdetekről. – Az építészkaron elvégeztem egy fotós kurzust, ahol mindig a legjobbak közé kerültek a képeim. Közben követtem fotósokat, youtubereket a neten, ebből a kettőből alakult ki a saját Insta-oldal ötlete.”

Amikor elkezdett posztolni, meglepte a pozitív visszajelzések áradata, aztán hihetetlenül gyorsan beindult az élet.

Prága, Budapest, Girona

Budapest mellett egyik kedvenc városa, Barcelona lett a kiindulópont, az ottani munkáinak pedig nagyon jó visszhangja volt.

Egy olasz belsőépítészeti márka, a Modulnova új barcelonai showroomjának megnyitóján nevezték először „influencernek” - ekkor tudatosult benne, milyen lehetőségeket tartogathat számára ez a világ. Arra pedig végképp pozitívan emlékszik vissza, sőt még a szeme is elkerekedett, mikor Barcelona egyik legmenőbb szállodájába is meghívták, hogy töltse ott a hétvégét. Itt apró ajándékokkal, személyes üzenetekkel kedveskedtek neki és még a tükörre is felírták az egyik captionjét angolul és magyarul is.

A Hősök tere és a barcelonai Cotton House Hotel

Ez utóbbi nem is véletlen, ő az a fotós, aki a képaláírásokat is gondosan kitalálja, „legalább annyit dolgozom rajtuk, mint a képeken” neveti el magát.

Építészet & fotózás

Szeret sajátos szemszögből bemutatni helyszíneket, amiben az építészet segíti, amennyiben „kicsit másképp, kompozíciószerűen látom a világot, ezért jobban észreveszem a fények játékát, a részleteket, akár olyan szinten, hogy egy kilincs a szokottnál alacsonyabban van.”

Pesti részletek

Egy Nikon D3100-as géppel járja Európát, a „félig tudatos, félig tudattalan” fotózás gyakori témái nála az építészet, a tükröződések, az urbánus vagy természeti tájak. Képei többnyire aszimmetrikusak, mivel

egy aszimmetrikus kompozíciónak több dinamikát lehet adni. Azonban vannak kivételek, mint például a lánchidas kép, ahol éppen a szimmetria erősíti a fotó hatását.”

A Bord stúdiónál dolgozó Illés külön készül az utazásokra, más instagramerek képeiből inspirálódik, felveszi a kapcsolatot az adott városokban élő fotósokkal. Az időjárás viszont csúnyán áthúzhatja a számításait, például „legutóbb Krakkóban négy napon át esett az eső”. Január végén viszont szerencséje volt, amikor hat ország húsz fotósa közt őt is meghívták Horvátországba, a Plitvicei-tavakhoz. Nagyon drukkolt, hogy készíthessen havas képeket, és az utolsó pillanatban meg is érkezett az óriási hóvihar, így végül másnap „elsőként mehettünk be a szűz hóba, ami lélegzetelállító élmény volt vízesésekkel a háttérben”.

Az ott dolgozók szerint télen sokkal szebbek a Plitvicei-tavak

Egy budapesti képsorozatnál pedig kihasználta a hazai pálya előnyét, itt ugyanis megtehette, hogy hosszú hónapokat várjon a ködös időre.

Egyre több és igen változatos megkeresésekkel fordulnak hozzá akár magyarországi, akár nemzetközi szinten. Nagyon sok spanyolországi követője van, ezen kívül Olaszországban és az USA-ban is népszerűek a fotói, de akadt brazil követője, akivel találkozott is Budapesten, és rendszeresen tartja a kapcsolatot több külföldi instással is. Ez a közeg itthon is nagyon összetartó, „inkább egymást erősítjük, ha pedig valaki egy ideig inaktív, akkor próbáljuk motiválni és segíteni az alkotói válság átvészelésében”.

Milánó, és még tovább

A régebbi képei letisztultabbak, „építészesebbek” voltak, most egy színesebb, élénkebb világ felé tart. Az építészetet nem szeretné feladni, de igyekszik mellette profi szinten művelni a fotózást is. Idénre azt fogadta meg, hogy minden hónapban elutazik egy új helyre. Legközelebb Milánóban fényképez majd, amit reményei szerint Portugália követ majd, de tervben van Koppenhága és Edinburgh is. A tengerentúli helyszínek közül Torontót és New Yorkot említi elsőnek, mert az építészete teljesen eltér az európai stílustól.

Budapesti fények, barcelonai fények

Ahogy a helyszíneket sorolja, hirtelen előtte is feltűnnek a szinte beláthatatlan távlatok: „Be kell utazni a világot, nincs mese.”

Ez is érdekelhet:

Nem álomhelyszínek vannak, hanem álomépítészek – Interjú Palkó György épületfotóssal

Tűéles, mégis természetes képekkel nyűgözi le a megbízóit Palkó György épületfotós. A fotózáshoz nem csak térre, de időre is szükség van, amit a díjnyertes fotója is bizonyít.

illés anna | plitvicei-tavak | fotós | barcelona | instagram

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom