Ilyen egy hedonista whisky-ételsor párosítás egy pesti galériában

Nemrégiben a Glenfiddich hívott meg bennünket egy vacsorára, amelyet a Konyhakör által prezentált finomságokkal dobtak fel.

A Pintér Galériában, artisztikus díszletek között kóstoltuk végig a skót brand legkiválóbb whiskyjeit, amelyek közül nekünk talán az IPA whisky tetszett a legjobban. Egy új és limitált szériás italról beszélünk, amelynek célja a kézműves sörös világ és a whisky összekapcsolása volt – bizarr és meghökkentő irány, de teljesen vállalható –, kalandoroknak mindenképpen ajánlott.

Meg kell említenünk még a tizenöt éves solerás erjesztésű italukat is, amely a spanyol sherryknél ismert érlelési technológiával készül és fűszeres és gyümölcsös ízjegyekkel van tele.

Az évi 13 millió literes termelésével a skót ház mindenképpen a tömegtermelők közé tartozik, de az említett italok, illetve a 18 és 21 éves single maltjaik felveszik a versenyt a magas minőségű butikmanufaktúrákkal is.

A vacsorán újfent kiderült a hedonista tétel, miszerint egy remek ételsor mellé nem csak borokat, hanem remek whiskyket is lehet társítani.

Ez is érdekelhet:

Ők azok, akik egy hőerőmű vezérlőtermébe visznek el vacsorázni

Michelin-csillag szintű élményt kínáló vándorló vacsora, melynek házigazdája az óriási hangártól a Duna-partig bármi lehet.

solera | konyhakör | glenfiddich | whisky | single malt

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom