Eritrea, ez az apró kelet-afrikai ország – melyet gyakran Afrika Észak-Koreájaként emlegetnek – olyan, mintha visszamennénk az időben. Az 1950-es évek atmoszférája ma is kézzelfogható, az ország a múlt és a jelen különös elegyét kínálja
Eritrea Szudán, Etiópia és Dzsibuti között fekszik, és a kontinens egyik legelszigeteltebb, legkevésbé fejlett államaként tartják számon.
Az ország 1890-ben vált olasz gyarmattá, és több mint négy évtizeden át szolgált bázisként az olasz hadsereg számára. Bár az olaszok már több mint nyolcvan éve távoztak, nyomuk kitörölhetetlen maradt:
az ország fővárosában, Asmarában még ma is fellelhetők a gyarmati korszak modernista építészeti remekei, kávéházai és olasz hangulatú utcái.
A városképet máig art deco homlokzatok, grandiózus kávézók és vintázs hangulatú boltok rajzolják meg. Nem véletlen, hogy Asmarát az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, mint az egyik legjobban megőrzött olasz modernista várost Afrikában.
Aki ma Eritreába látogat, úgy érezheti, mintha egy régi film díszletébe csöppent volna bele. Az országban szinte semmi sem változott évtizedek óta; nincs szabad sajtó, nincsenek közösségi oldalak, a mindennapi életet pedig készpénz alapú gazdaság uralja.
Drew Binsky YouTuber nemrégiben bejárta az országot és így számolt be élményeiről: "Nincs szólásszabadság, nincs szabad sajtó, és nincs közösségi média. A wifi olyan, mint visszamenni a ’90-es évekbe – egy internetkávézóban két dollárt (kb. 740 forintot) fizetsz, kapsz egy lekaparós jelszót, és percekig tart, mire egyetlen üzenetet elküldesz."
Az országban nincsenek bankkártyák vagy online átutalások sem, mindent készpénzben kell fizetni. Ez a digitális elszigeteltség tovább erősíti a "megfagyott idő" érzetét.
Asmarában a helyiek egyik kedvenc találkozóhelye egy régi sportkomplexum és bowlingpálya, amely teljes egészében analóg működésű. "Ebben az egész épületben semmi elektronika nincs. A pontozás kézzel történik, és amikor a bábuk eldőlnek, egy kisfiú helyezi vissza őket. Olyan érzés, mintha egy időgéppel visszamennénk az 1950-es évekbe" – meséli Drew.
A városban minden a retró bájról szól: a vintázs plakátok, a kézzel festett táblák, a klasszikus autók és a lassú élet mind azt az illúziót kelti, hogy a világ itt megállt egy békésebb korszaknál.
Ha valamiben viszont Eritrea kiemelkedik, akkor az egyértelműen a kávékultúrája. Az országban nemzeti szenvedély a kávézás, különösen a macchiato, amelyet a helyiek szinte szertartásos odaadással készítenek el.
"Eritrea olasz gyarmat volt, úgyhogy az olaszok magukkal hozták a kávékultúrájukat. Mivel a kávé eredetileg a szomszédos Etiópiából származik, a kettő együtt tökéletes párost alkot Ez a legjobb csésze kávé, amit valaha ittam – a legtökéletesebb macchiato" – mondta Drew.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
kávé | olasz | eritrea | hatás | afrika | gyarmat
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép nem messze New York-tól
Mennyit tudsz Montenegróról? Teszteld tudásodat a Balkán egyik legszebb országáról!
Ez az Amalfi-part 10 legszebb települése
A híd, amitől annyira félnek az autósok, hogy inkább sofőrt fogadnak
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!




