Sokan hiszik azt, hogy a rossz kávé oka a bab minőségében, a tejben vagy a szirupban keresendő. Egy kávézó tulajdonosa szerint azonban a legtöbb esetben nem az alapanyagokkal van a gond, hanem inkább az elkészítési móddal.
A TikTokon @joshdrinkscoffee néven megtalálható Josh gyakran ad kávékészítéssel kapcsolatos tippeket követőinek. Egyik videójában például felfedte azt a hibát, amit rengetegen elkövetnek az otthoni jegeskávé elkészítésekor.
Josh szerint a jeges latte készítésének kulcsa nem más, mint a sorrend. Sokan ugyanis először jeget tesznek a pohárba, majd ráöntik a frissen lefőzött, forró eszpresszót.
Ez azonban egyet jelent a kávé felhígításával, merthogy a forró ital azonnal megolvasztja a jeget, így a végeredmény vizes és íztelen lesz.
Hasonló probléma adódik az édesítőszerekkel is. Ha a végén adjuk hozzá a szirupot, a mézet vagy a karamellszószt, akkor azok nem oldódnak fel a hideg italban, hanem „lebegnek” benne. Így előfordulhat, hogy egyik korty túlságosan édes, a másik pedig szinte íztelen lesz.
A barista szerint a megoldás egyszerű:
- Készítsd elő a jeget egy pohárban, de ne öntsd rá rögtön az eszpresszót
- Egy külön edénybe tedd az édesítőket, majd öntsd rá a forró eszpresszót. Így az ízek szépen összeérnek, és az édesítőszer teljesen feloldódik
- Ezután add hozzá a tejet ehhez a keverékhez – mivel a tej nem annyira hideg, mint a jég, nem fogja felhígítani az italt
- Végül öntsd az így elkészített, selymes kávékeveréket a jégre
Josh egy apró trükköt is ajánl: öntsd vissza az italt a pohárból a keverőedénybe, majd újra a pohárba. Így lesz igazán egységes és kiegyensúlyozott a jeges latte.
Josh egyébként tréfásan a „kávéitalok Beyoncéjának” nevezte a jeges lattét, mondván, bár sokan próbálkoznak vele, csak a megfelelő technikával lehet tökéletesen elkészíteni.
(Forrás: Express, fotók: Unsplash)
jeges kávé | tipp | sorrend | otthon | jeges latte | barista
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Őszinte olasz konyha, sallangok nélkül: kipróbáltuk Budapest egyik legizgalmasabb új helyét, a Popolarét
A foci miatt jöttek Amerikába, de egészen másért őrülnek meg a szurkolók
3 házi fagylalt, ami a nyár kedvence lehet
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

