A magyar gasztronómia vérkeringésében évek óta a Balaton az egyik legritmusosabban lüktető ütőér, és szerencsére ez már nem csak a nyári hónapok alatt mondható el. Ennek apropóján állítottunk most össze egy rövid, szubjektív listát azokról a helyekről, ahol a télen is nagy szívvel és melengető fogásokkal várnak minket.
Pörc Bisztró és Delikát – Balatonkenese
A messziről érkező húsimádóknak a Pörc maga a beteljesült nirvána: a százötven éve hússal foglalkozó Kocsis család, élén Jenővel, nyár elején nyitotta meg a Pörc Bisztró 2.0 kapuit, merőben más koncepcióval, mint a korábban.
2018 nyarán ugyanis néhány street food-jellegű fogással a húsboltos csodacsapat már kipróbálta magát a vendéglátásban, de a következő szezonra egy nagy hajrával szintet léptek. Jenőék egy régi házat újítottak fel Balatonkenesén, az első felébe az addiktív finomságokat – elsősorban füstölt húsárut, pörcöt, sajtokat és borokat – rejtő delikátbolt költözött, a hátsó részt és a gyönyörűen kialakított udvart pedig a Pörc smokere mellett asztalokkal és sok jó vendéggel töltötték meg.
A nyár végével a sikeres szezon ellenére irányt váltottak, a konyhán minőségben és tálalásban is még magasabbra tették a lécet. A fine bisztró vonal már az étlap elején szembetűnő: kérhetünk akár hétfogásos degusztációs menüt is, de amuse bouche és nyakatekert fogások helyett itt többek között a legendás pörckrém, a gombával és puliszkával tálalt szarvasgerinc és a pekándiós-birsalmás csokoládé mousse a főszereplő. Jó hír az anyósülésen érkezőknek, hogy a menüt akár tökéletesre komponált borsorral is kérhetik.
Az étlap nem hosszú – két előétel, három leves, öt főétel és három desszert közül választhatunk –, mégis változatos, színes, ötletekkel teli, és húsfanatizmus ide vagy oda, egy-egy vega vagy vegán fogást is találunk.
A Pörc tipikusan az a hely, ahol az ember nemcsak néhány jó fogást, de egy nagy adag vidámságot és kedvességet is kap – a téli szezonban szerdától vasárnapig –, a frissen sült pörcöt pedig ezúton kérnénk mielőbb felvenni a Balaton ikonikus ételei közé.
Szent Donát Borkúria – Csopak
A Szent Donát Borkúria bisztrója épp a napokban ébred fel rövid téli álmából, hogy újult erővel és várhatóan frissített konyhával folytassa a sikertörténetét. Azt már megszokhattuk, hogy Endrédi Zoltán és Varga Roland mindig a szezonhoz igazítják izgalmas étlapjukat, és az alapanyagok terén is a környező gazdaságokat, valamint a saját fűszer- és zöldségkertjüket részesítik előnyben.
A Borkúria konyhájának alappillérei a frissesség és a regionalitás, a gondosan elkészített főételek mellé pedig a fogásokra hangolt Szent Donát borokból választhatunk. A legutóbbi étlapról a marhafartő leves, a harcsapaprikás és a mangalicapofa voltak a legnagyobb kedvenceink, és ebben nagy szerepe volt annak is, hogy unalmas köretek helyett itt paprikás tojásos galuskával, fermentált cukkinivel vagy sült túrós burgonyagombóccal találkozhatunk a tányéron.
A magas minőség, és a Pörchöz hasonló – mégis nagyon-nagyon eltérő – fine bisztró stílus ellenére attól nem kell tartanunk, hogy éhesek maradunk, ráadásul a pazar ételek mellé télen-nyáron pazar kilátás is jár.
Maximus Steak House – Balatonfüred
Balatonfüreden, a Zákonyi Ferenc utca megújuló részén jókora késéssel ugyan, de augusztus végére több klassz hely is kinyitott. Mind közül a Maximus koncepciója tűnt az egyik legérdekesebbnek. Steakhouse-t legalábbis alig-alig találunk a környéken, főleg magas minőségben.
A belső terekben a fa és fém remek arányban elegyedik, megadva a hely dinamikus, vagány, 21. századi hangulatát, amiben szintén sokszor látunk hiányosságot.
Az étterem elsősorban a húsokról szól, de a filet mignon, T-bone vagy Rib-eye steakek mellett ehetünk akár egy finom levest, norvéglazac-steaket, hamburgert vagy cézár salátát is. Nyárig még biztosan sokat formálódik a koncepció és az étlap is, de ezek a hónapok jó iránytűként is szolgálhatnak ahhoz, hogy egy remek hellyel gazdagodjon a balatoni vendéglátás.
Zelna Borbár és Vinotéka – Balatonfüred
Néhány hónapja az ország talán legszebb borbárjaként emlegettünk az augusztusban nyílt, balatonfüredi Zelnát. A szépség tudjuk, hogy önmagában fabatkát sem ér, a Zelnában viszont hamar ráéreztek, hogy lehet még közelebb kerülni az ember szívéhez: persze, hogy a szezonon kívül is hosszú nyitvatartással.
A hangulatos borbárban ugyan melegkonyha nincs, a borászat saját tételei és tizennégy környékbeli termelő borai mellé pazar sonkákat, sajtokat, krémeket és kacsás-libás-mangalicás finomságokat kóstolhatunk. Ha ez még nem lenne elegendő érv, hogy Füred felé vegyük az irányt, akkor a nemrég nyílt korcsolyapálya – a környék egyik legnagyobbja – talán segít eldönteni a dilemmánkat.
Arról nem is beszélve, ha hétvégén érkezünk, akár egy-egy dj-s buliba vagy kóstolóba is belefuthatunk, de mi magunk is rögtönözhetünk borkóstolót, hiszen két remek sort is összeállítottak azoknak, akik a borok miatt érkeznek a környékre.
A Zelna Borbár kisebb rendezvényeknek is tökéletes helyszín, és érdemes figyelni az eseménynaptárt, mert februárban és márciusban indul a Füredi Borszakkör sorozatuk, ahol nemcsak kóstolni, hanem okosodni is lehet, ha valaki többet szeretne megtudni a borkóstolás technikáiról, a szőlőfajtákról vagy a környékbeli borokról.
Hableány – Badacsony
A Badacsonyban ikonikussá vált Kishableány közel két éve bezárt és 2019 nyarán nyitott újra, mintegy Laposa birtokközpontként. Bár a Hableány egyszerre bisztró, borbár, borbolt és borászat, mégsem mondhatjuk, hogy kizárólag a Laposa márkáról szól, hiszen egyúttal Badacsony borászközösségének egyik központi helye is lett rövid idő alatt.
Az étterem a Kishableány idejéből ismert laza, hamburgeres street food-vonalról minőségi bisztrókonyhává avanzsált, ahol a borok természetesen központi szerepet kapnak. A téli kínálatban a súlyosabb ételek, komplexebb ízek és testesebb borok kaptak főszerepet, így kerülhetett az étlapra savanyúkáposzta leves, sertéscsászár, őzgerinc vagy marhastefánia.
Figyelemre méltó, hogy az előételek és főételek között is találunk vegán opciót, ahogy azt sem tudtuk nem észrevenni, hogy champagne pohárral is kérhető. Rég titkolt teóriánk egyébként, hogy ahol francia pezsgőt poharaznak, az rossz hely már nem lehet...
Villa Kabala – Szigliget
Régi idők emlékei, újvonalas konyhával fűszerezve. Röviden akár ezt is írhatnánk a szigligeti Villa Kabaláról, de az igazság az, ez az a hely, amiről soha nem szeretnénk pusztán dióhéjban nyilatkozni.
A Kabalában a múlt századi villahangulat, a tradícionális ízek, a modern tálalás és az otthonos légkör furcsa, de egyből magával ragadó fúzióját kapjuk. Nem érdemes gyorslátogatásra érkezni, a legjobb, ha egy egész hétvégére jövünk, és megkóstoljuk Fölföldi Péter tulajdonos édesapjának minden finom portékáját, hogy aztán a nap végén elégedetten nyújtózkodjunk nagyokat a villa emeletén kialakított hangulatos szobák valamelyikében.
Bár januártól áprilisig felújítási munkák folynak a villában, a legnagyobb fanatikusoknak és a legkíváncsibb gasztroturistáknak nem kell megfosztani magukat a Villa Kabala-élménytől. Péterék ugyanis erre a rövid időszakra átköltöztek a közeli Szent György-hegyre, a Szászi Pince birtokára. Érdekesnek ígérkező kombináció, és biztosak lehetünk benne, hogy egy remek borosgazda és egy csupaszív vendéglátós kooperációjából valami nagyszerű sül ki.
Ez is érdekelhet:
(Az éttermek saját fotóival.)
balaton | legjobb helyek | delikát | nagy sztori | Csopak | pörc
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!