Marie Kondo szakértője az otthoni és a munkahelyi rendszerezésnek, hihetetlen pedantériáját sokan követik, mások pedig túlzásnak érzik.
Egy rendkívül egyszerű buddhista tanításból indul ki: amit a belső világunkban érzünk és megélünk, az valamilyen módon megjelenik a külső világban is. Éppen ezért az életünkben fennálló tartós rendetlenségek rendkívül sokat mondanak el rólunk, és további károkat is okozhatnak. De nemcsak a rendetlenségnek van hatása az életünkre, hanem a rendszernek, a jólszervezettségnek is.
Amikor megszüntetjük a körülöttünk lévő káoszt, sokkal szabadabbnak, koncentráltabbnak érezzük magunkat, az életünket kevésbé látjuk borúsnak.
A rendszakértő szerint hét egyszerű praktikával meg tudjuk előzni azt, hogy a feje tetejére álljon a világ körülöttünk.
Marie Kondo szerint a tárgyak és a helyek energiát hordoznak. Ha kapunk vagy öröklünk egy tárgyat, az első pillanatban érezni fogjuk, hogy az illik-e hozzánk, vagy sem. Ha tele van az otthonunk mindenféle dísztárggyal, érdemes mindegyiket egyesével vizsgálni, és váljunk meg azoktól, amelyek nem keltenek bennünk jó érzést!
Ha megjelenik a rendetlenség, azonnal cselekedjünk! Bármit, ami kevesebb mint egy percet vesz igénybe, azonnal oldjuk meg! Ha valami legalább öt percig tart, azt egy órán belül számoljuk fel, és azt a feladatot se érdemes másnapra halasztani, ami félórás házimunkát igényel.
Évszakok szerint rendszerezzük a ruhákat, tartsuk azokat pedánsan, amelyeket pedig már több mint egy éve nem hordtunk, adományozzuk a rászorulóknak vagy jótékonysági szervezeteknek!
Tartsuk rendben az íróasztalunkat! Ehhez érdemes különböző rendszerezőket használni, amelyben a dokumentumainkat ábécé- vagy időrendi sorrendben tárolhatjuk. A számítógépünkön, sőt, az e-mailjeinkben is végezzünk időről időre nagytakarítást, a fontos anyagokat tároljuk jól beazonosítható mapparendszerekben!
Ne halmozzunk fel olyan könyveket, amelyeket soha nem fogunk elolvasni! Ezeket inkább adjuk könyvtáraknak, vagy olyannak, akinek szüksége van rá!
Tudatosan vásároljunk! Marie Kondo szerint, mielőtt bármilyen tárgyat megveszünk, érdemes feltennünk magunknak a kérdést, hogy valóban szükségünk van-e rá.
Ismerjük fel, hogy a rendezetlen élet nagyobb káoszt, bizonytalanságot, szomorúságot, sőt, akár depressziót is szülhet! Éppen ezért fegyelmezetten, nagy odafigyeléssel kell tartani a rendet mindaddig, amíg ez szokássá, automatizmussá nem válik.
Rendrakás japán módra
Tovább terjeszkedik a Marie Kondo-birodalom: a japán rendrakásguru tavaly rukkolt elő első háztartásieszköz-kollekciójával, és most itt a második. A Container Store-ral közös terméksor száz dobozt és ládát tartalmaz, a cél, hogy mindegyikbe beletegyük a különböző színű és méretű, tarkabarka cuccainkat, hogy rendezettebbnek tűnjön a környezetünk. Itt pedig azt is megírtuk, milyen egy évkezdő testi-lelki rendrakás japán módra.
(Fotók: Getty Images, Pixabay)
marie kondo | nagy sztori | életmód | rendszer | káosz | rend
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Elképesztően stílusos a mozdulatlan szurkoló, aki a kongói válogatott kabalájává vált a vb-n
Egy légiutas-kísérő elárulta azt az 5 hibát, ami miatt rengetegen lekésik a csatlakozó járatukat
Melyik tej a legjobb az egészségednek... és a környezetnek?
Kvíz: Hol volt a Hitler tér, melyik volt a Népköztársaság útja? – Budapest régi utcanevei
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


