Close
Jól járnak most ennek az osztrák tartománynak a lakói

Jól járnak most ennek az osztrák tartománynak a lakói

A salzburgi lakosok ingyen kipróbálhatják a tömegközlekedésre szóló Salzburg Plusz Klímajegyet, amellyel a tartomány szinte valamennyi vasúti és buszjáratán utazhatnak.

A próbaidőszak három napos, a hatóságok azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a 14 éves kor alatti gyermekek ingyen utazhatnak, szombaton, vasárnap és a nemzeti ünnepnapokon pedig a jegytulajdonosok egy kísérőt is vihetnek magukkal további költségek nélkül.

A jegyek az összes S-Bahn- és SVV-vonalon érvényesek, emellett számos helyi és távolsági buszjáratra is fel lehet szállni velük.

A salzburgi Klímabérlet része annak az osztrák kampánynak, amelynek célja, hogy vonzóbbá tegye a tömegközlekedést, és az vonzóbb alternatívává váljon az autóval szemben.

Az országban 2021-től kaphatók a Klímajegyek, amelyek az összes tömegközlekedési eszközére érvényesek.

Egy ilyen jegy azonban 1095 euróba (körülbelül 409 ezer forintba) kerül, míg a regionális, azaz egy tartományon belül érvényes jegyekért 365 eurót (136 ezer forintot) kell fizetni.

Ennél olcsóbban jön ki az országos német havi bérlet, amely 49 euróba (18 ezer 320 forintba), vagyis évente nagyjából 219 840 forintba kerül, de a spanyolokkal eddig még senki nem vette fel a versenyt, ahol akár ingyen is lehet utazni egészen az év végéig.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images, Unsplash)

tömegközlekedés | ausztria | klímajegy | salzburg | ingyen

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

A kiváló borok és világhírű steakek hazája is megnyitja kapuit a távmunkások előtt

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram