Egy dán cég ingyenes kajakozást biztosít, ha közben összegyűjtöd a szemetet a vízből

Egészen zseniális módon vonják be a társadalmat a környezetvédelmi szerepvállalásba.

A természetben található szemét mindannyiunk közös felelőssége – hangzik a GreenKayak nevű szerveződés egyik alapvetése, amivel valóban nehéz lenne vitába szállni. Márpedig ha így van, akkor a szemét felszámolásából is mindannyiunknak ki kell vennie a részét. A dán cég éppen ezt kívánja elősegíteni azzal, hogy ingyenes kajakozási lehetőséget kínál Észak-Európában, cserébe pedig csak annyit kérnek, hogy útközben szedjük össze a folyókban található hulladékot, a végén pedig posztoljunk a kalandról a közösségi médiában, hogy minél többekhez eljusson a híre.

A civil szervezet Írországban, Dániában, Németországban, Svédországban és Norvégiában is megteremti a lehetőséget arra, hogy a turisták egy kajakba huppanva ingyenesen deríthessék fel a környéket, miközben a természetvédelemért is tesznek valamit. A kezdeményezés azért is nagyszerű, mert kajakkal olyan helyekre is könnyedén el lehet jutni, ahová más módon kimondottan nehéz lenne. A sikerét pedig az a tény bizonyítja, hogy

2017 óta már 11 tonnányi szemetet gyűjtöttek így össze Koppenhága kikötőjében, most pedig kiterjesztik a programot Dublin, Bergen és Hamburg vizeire.

"Dániában szeretnek az emberek kiülni a kanálisok partjaira, ám sajnálatos módon közben az úszó szemetet kell nézniük. Ilyenkor nem dobhatod le a felsődet és ugorhatsz be a vízbe, viszont beülhetsz egy kajakba és máris tehetsz valamit az ügy érdekében" – magyarázta Tobias Weber-Andersen, a GreenKayak alapítója.

A biztosított kajakok mindegyike kétszemélyes, szóval igazán ideális páros program lehet, a biztonság érdekében pedig mentőmellényeket is adnak. Persze úgy is támogathatjuk ezt a kiváló kezdeményezést, ha nem ülünk be evezni, csupán anyagilag járulnánk hozzá a sikerükhöz. További információért erre tessék tovább.

Ez is érdekelhet:

A zöld sziget, ahol nincsenek utcanevek – Grönland nem csak télen érdekes

A skandináv országokhoz hasonlóan Grönland is remek hely a sarki fény megfigyelésére.

(Képek: GreenKayak, Unsplash)

szervezet | civil szervezet | zöld kajak | környezetvédelem | kikötő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom