Van egy ország, ahol ettől a hónaptól kezdve ingyen lehet munkába vonatozni

A program azért indult, hogy segítsen az alaposan megnövekedett megélhetési költségek enyhítésében.

A spanyolországi ingázók a következő négy hónapban ingyenesen utazhatnak vonattal bizonyos rövid és közepes távú járatokon az állami tulajdonú Renfe vasúttársaság szerelvényein.

December végéig a Cercanías és a Rodalies elővárosi vonataira, valamint a Media Distancia 300 kilmotérnél rövidebb regionális járataira szállhatnak fel és utazhatnak ingyen.

Az intézkedés nem a turistáknak, hanem a bérlettulajdonosoknak szól, ugyanis a nagysebességű vonatok hosszú távú útjaira érvényes egyszeri jegyek nem részei az ajánlatnak.

A hosszú távon közlekedő vonatokon azonban ötven százalékos kedvezményt lehet igénybe venni.

A tömegközlekedési eszközökre – metróra, buszokra és villamosokra – váltott jegyek ára ez idő alatt legalább 30 százalékkal csökken, Katalónia régióban pedig 50 százalékkal lesz olcsóbb a tömegközlekedés.

A hét elején a Renfe közölte, hogy már közel 320 ezer ingyenes Cercanías és Media Distancia bérletet adtak ki a szeptember 1. és december 31. közötti időszakra.

A spanyol kormány szerint az utazási kedvezmények célja, hogy segítsenek az embereknek a megélhetési válság idején, amelyet Oroszország ukrajnai háborúja csak súlyosbított.

Egyre több spanyolországi régió vezet be korlátozásokat a legnépszerűbb természeti látnivalók esetében azért, hogy csökkentsék a zsúfoltságot és elősegítsék a fenntartható turizmust.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

 

vonatozás | ingázás | munka | támogatás | spanyolország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom