Újabb kihagyhatatlannak tűnő ajánlat csalogat Olaszországba

Egyhetes ingyenszállással csábít egy bájos falucska.

Mostanában egyre-másra érkeznek Itáliából a rendhagyó lehetőségek az egyeurós házaktól kezdve a fizetett nyaralásig. Némelyikről aztán később kiderült, hogy nem teljesen fedi a valóságot, úgyhogy érdemes fenntartásokkal kezelni az ölünkbe hulló álomszerű alternatívákat. Ezúttal egy elnéptelenedés ellen küzdő olasz falu, San Giovanni vezetése gondolta úgy, hogy ingyenes szállásajánlattal lendítené fel az apró település idegenforgalmát.

A Molise régióban található bájos kis hely eddig valamiért elkerülte a turisták figyelmét, pedig gyönyörű környezetben fekszik, és pazar lokációjú: Róma és Nápoly is két óra alatt elérhető onnan, az Adriai-tenger és az Appennin-hegység sincs messze. San Giovanniban ráadásul mintha megállt volna az idő, a helyet a tradicionális terek és ősi épületek uralják.

A település elöljárói szeretnék felrázni a turizmust, ennek érdekében pedig igencsak vonzó ajánlattal álltak elő: július és szeptember között összesen negyven, egyhetes ingyenszállást biztosítanak a faluba érkezőknek San Giovanni három elbűvölő házában.

A Regalati il Molise (nagyjából: Adj magadnak Molise-t) néven indult, egy helyi újságíró fejéből kipattant ötlettől azt remélik, hogy hatással lesz a régió további szolgáltatásaira is, azaz a látogatók megismerik a helyi kultúrát, a környék nevezetességeit, és persze a gasztronómiáját.

Még csak néhány napja hirdették meg az ajánlatot, de máris hatalmas sikerrel fut: százával jelentkeztek az érdeklődők szerte Európából. Az ingyenes szállásokra bárki pályázhat, aki még nem lakott Molise-ban, és nincs arrafelé rokona vagy ingósága. Egy adatlapot kell kitöltenie, és többek között azt is leírnia, miért akarja felfedezni a régiót. Amennyiben a projekt a későbbiekben sikeres lesz, további településekre is kiterjesztik.

Bár Molise kevésbé ismert területnek számít, 2019-ben felkeltette a nagynevű The New York Times figyelmét: a magazin beválogatta az 52 hely, ahová el kell jutnod összeállításába. Mi is megírtuk, hogy tavaly pedig hétszáz eurót ajánlottak az odaköltözőknek. 

Ez is érdekelhet:

Álomnak indult az egyeurós olasz ház, aztán lecsapott a koronavírus

Nem mindenki élhette meg az idillinek hangzó itáliai utópiát.

(Forrás: Insider, fotók: Getty Images, Unsplash)

San Giovanni | szállás | molise | falu | ingyen

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom