Párizs, Minnesota, Koppenhága, Stockholm és Rättvik után ezúttal a Jukkasjärvi lesz az átmeneti otthona.
A napelemmel működő svéd környezetvédelmi projekt az Icehotel 365 szomszédságában kap ideiglenes lakcímet – az ez az északi sarkkörtől mintegy kétszáz kilométerre található híres jégszálloda, melyben szinte minden jégből van. A világ első ilyen jellegű szállodájaként lett ismert az 1989-ben megnyitott hely, amely minden esztendőben újranyit.
A hotel enteriőrjét a kilenc országból érkező több mint negyven művész és dizájner által faragott jégkristályok és jégszobrok alkotják, ám a tavaszi felmelegedéskor valamennyi remekmű a Torne folyóban végzi. Minden megtalálható az ötvenöt szobás, Art és Deluxe lakosztályokat kínáló jéghotelben, amiért egy hagyományos szállodát felkeresünk: bár, étterem, kényelmes ágyak – természetesen stílusosan jégből kialakítva, meleg szőrmével letakarva.
A svéd Mats Bigert & Lars Bergström 2017-ben azzal a céllal alkotta meg a Solar Egg névre keresztelt szaunát, hogy a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozzák: az öt méter magas és négy méter széles, tojás formájú alkotást Svédország legészakibb városában, a lappföldi Kirunában helyezték el először.
Összetört hatást keltő felülete széttöredelve tükrözi a külvilágot, és a környezet, valamint a táj pusztulására hívja fel a figyelmet. A hatvankilenc rozsamentes acél és szolárpanel elemből álló mobilszauna nem csupán kívülről nyújt szemet gyönyörködtető látványt, hanem az enteriőrje is szépen megmunkált.
Odabent egy vasból és kőből készült, emberi szív alakú kályha felel a forrróságért, amely akár 85 Celsius-fokos is lehet.
Az exkluzív mobilszauna március 2-től május 15-ig marad a jéghotel mellett, többek között azért, hogy a globális felmelegedésre irányítsa a figyelmet. Foglalni itt lehet.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Jean-Baptiste Béranger / Bigert & Bergström, Icehotel)
projekt | környezetvédelem | tojás | különleges | szauna | arany
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!