Amerikai szívvel támadt fel a patinás olasz márka sportautója

Robogóval és városi buborékautóval indult az Iso története, de a legizgalmasabb autója a Ferrari korábbi tervezője által megálmodott sportkocsi volt. A márkát nemrég a Zagato támasztotta fel, a GTZ első példánya eladó.

Az olasz sportautókat gyártó márkák közül természetesen a Ferrari, a Maserati és a Lamborghini a legismertebb, pedig ígéretesen indult az Iso Rivolta története is, de a diadalmenete csak a hetvenes évekig tartott. A márkát többször is megpróbálták feléleszteni, a legutóbb néhány éve a Zagato stúdió lehelt bele új életet, ennek első kézzelfogható eredménye az Iso Rivolta GTZ.

Az Isetta zseniális koncepciója később a BMW-nél vált sikerré

Az Iso Rivolta története a harmincas évek végén kezdődött, amikor az Isothermos nevű, hűtőgépeket és fűtőberendezéseket gyártó céget 1939-ben megvásárolta Renzo Rivolta mérnök. A második világháború után robogók és motorkerékpárok gyártására álltak át, amire akkoriban óriási kereslet volt,

az igazi sikert azonban egy városi buborékautó, az Isetta hozta meg a cégnek.

A motorok és autók közti átmenetet jelentette az Isetta

Rivolta terve az volt, hogy a motorkerékpároknál kényelmesebb, de az apró Fiat Topolinónál is elérhetőbb miniautót készít.

Hiába lett zseniális az Isetta, ha az olaszoknak nem kellett,

ezért Rivolta eladta a licencét más piacokra. Francia és brazil gyárakban is készítették, de a legtöbben a BMW-változatot ismerjük, aminek a német autómárka feltámadásában is nagy szerepe volt.

Renzo Rivolta és az Iso első túrakocsija a hatvanas években
Ígéretes kezdetek: az Iso standja a torinói autószalonon

A bevételből Rivolta egy szűkebb piacot, az elegáns túrakocsikét vette célba,

és 1962-ben mutatta be a Bertone stúdiónál dolgozó Giorgetto Giugiaro tervei alapján készült sportkupét, az Iso Rivolta IR 300-ast. Nevében a szám a teljesítményét jelölte, a Chevrolet Corvette-ből származó V8-as motorjával az újdonság a legerősebb túrakocsikkal is felvette a versenyt.

A hatvanas években a 24 órás Le Mans-i futamon is sikert aratott az Iso
Giotto Bizzarrini alkotásában nem nehéz felfedezni korábbi mesterművét, a Ferrari 250 GTO-t
Az Iso és Bizzarrini időközben szakítottak, így az utóbbi saját neve alatt dobta piacra a sportautóját

A ’63-as torinói autószalonon leplezték le az Iso A3-ast, amelyből közúti és versenyváltozat is készült, az utóbbival 1964-ben és ’65-ben a 24 órás Le Mans-i futamon arattak sikereket.

A műszaki tartalomért a Ferraritól érkező Giotto Bizzarrini felelt,

akinek a maranellói márka legendáját, a 250 GTO-t köszönhetjük, az Iso tulajdonképpen annak a továbbgondolásával született.

Az amerikai motorral szerelt olasz sportautókat rövidesen az Egyesült Államokban is forgalmazni kezdték,

és az Iso több új modellt mutatott be, mint az 5,4 literes, majd 7 literes V8-assal hajtott Iso Grifo, a négyajtós luxusautó Iso Fidia, valamint a 2+2 üléses Iso Lele, amelynek a szögletes formáját az akkor a Bertone stúdiónál dolgozó Marcello Gandini vetette papírra.

1965-ben jelent meg a Grifo, formáját Giugiaro tervezte, motorja 5,4 literes, majd 7 literes V8-as volt
Az alapító Renzo Rivolta menye után kapta a nevét a '69-ben bemutatott Lele, a dizájn Gandini alkotása
Giugiaro jegyezte a Fidia formáját, a Maserati Quattroporte riválisának szánt limuzin drágább lett a Rolls-Royce-nál is

A hetvenes évek elejére egyre nehezebb pénzügyi helyzetbe került az Iso,

a General Motors például előre kérte a beépítendő motorok árát, ezért a Fordra váltottak, de ez sem segített azon, hogy a Ferrari, a Maserati és a Lamborghini egyre erősebb konkurenciát jelentett. Meg az sem, hogy 1973-ban a Formula–1-ben is indítottak csapatot a fiatal Frank Williams vezetésével.

A Grifo második szériája félig rejtett fényszórókat kapott, és már csak 83 példány készült belőle
Frank Williams csapatának 1973-ra megszerezte az Iso és a Marlboro szponzorációját

Az Iso autógyártása 1974 végén szűnt meg, és bár többször megpróbálták feltámasztani a márkát, a kilencvenes években két tanulmányautót is bemutattak, a legtöbb sikerrel mégis a legújabb kísérlet kecsegtet.

2017-ben a Zagato stúdióhoz került az Iso Rivolta,

és előbb a Gran Turismo számítógépes játékhoz készítettek egy virtuális autót, majd egy valódi sportkocsit is megalkottak.

A Gran Turismo számítógépes játékhoz készült koncepcióval kezdődött az Iso Rivolta feltámadása

Az eredeti recept szerint az Iso Rivolta GTZ-ben is amerikai szív dobog,

hiszen egy Chevrolet Corvette átépítésével készül a sportautó. A 6,2 literes, 660 lóerős V8-as motorja és a nyolcfokozatú automata sebességváltója változatlan maradt, de a karosszériát teljesen újratervezték, a retró stílusú idomok szénszálas anyagból készültek, még a fényszórók és az ablakok is egyediek.

Corvette-ből épült az új Iso Rivolta GTZ, de rá sem ismerni benne az eredetire

A Zagato milánói manufaktúrájában összesen 2500 órát vesz igénybe egy GTZ megépítése, ezért a tizenkilenc példányra tervezett limitált szériából csak nemrég készültek el az elsővel. A hagyományosan vörösre fényezett sportautó az Egyesült Államokba került, és 1,35 millió dollárért, azaz több mint 400 millió forintnak megfelelő összegért árulják.

A legendás névvel a jövő klasszikusa lehet belőle!

Mikroautók, nagy álmok

Nem az Isetta volt az ötvenes évek egyetlen buborékautója: a repülőgépgyártó Messerschmidt terméke volt a Kabinenroller, de a motorkerékpárokat készítő Zündapp és az ikonikus robogójáról ismert Vespa is elkészítette a saját elképzelését.

olasz autó | iso | iso rivolta | márkatörténet | sportautó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom