Ennél istenibb kora nyári vacsorát kitalálni sem lehetne

A kora nyár ízeit idézi meg ez a tökéletesre sült, kissé citrusos csirkemell sült kukoricával. Az ételt grillen is meg lehet sütni, de serpenyőben, illetve sütőben is elkészíthető. Ráadásul túlságosan sok hozzávalóra sincsen szükség, hiszen a csirkemellen és a kukoricán kívül csupán fűszereket, citromot és egy kevés parmezánt kell felhasználnunk. A végeredmény pedig egyszerre lesz olaszos és magyaros, így mindenki ízlésének megfelelhet.

Hozzávalók:

  • 2 db csirkemellfilé
  • 40 gramm parmezán
  • 1 gerezd fokhagyma összezúzva
  • 1 lime reszelt héja
  • fél lime leve
  • 2 teáskanál zöldfűszer tetszőlegesen (például kakukkfű, zsálya, metélőhagyma vagy rozmaring)
  • opcionálisan chili pehely
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 4 cső kukorica
  • sós vaj

Elkészítése:

Első lépés: A kukoricákat megkenjük a vajjal, alufóliába tekerjük és betesszük a sütőbe. Addig sütjük, míg a szemek meg nem puhulnak.

Második lépés: A csirkemellet felszeleteljük. Egy tálkában összekeverjük az olívaolajat, parmezánt, a zúzott fokhagymát, a lime héját és levét, a zöldfűszereket és a chili pelyhet. Alaposan bedörzsöljük vele a húsokat

Harmadik lépés: Serpenyőben vagy grillen készre sütjük. A megsült kukoricával tálaljuk.

A BBQ-partik központi elelmei a húsok, holott számos lehetőség nyílik arra, hogy változatos vegetáriánus fogásokat készítsünk el a tűzön. Olyan ötleteket gyűjtöttünk, amelyek új értelmet adnak majd a grillezésnek a húsevők és a vegák számára egyaránt.

(Fotók: Getty Images)

BBQ | recept | grill | kukorica | grillezett | csirkemell

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom