Elárulta egy légiutas-kísérő, hogy hol ülnek a legidegesítőbb utasok a gépen

Azt hihetnénk, hogy a légiutas-kísérők számára a turistaosztály káosza adja a legrosszabb munkakörnyezetet, vagy hogy az első osztály valójában tele van sznobokkal.

Létezik azonban egy másik szekciója is a repülőgépnek, ahol gyakran a legproblémásabb utasokat találjuk – legalábbis egy blogot vezető légiutas-kísérő szerint.

Kevesen tudják, de a prémium turistaosztály (premium economy) az a hely, ahol a legnagyobb valószínűséggel lehet belefutni problémás utasokba.

"Azt hiszem, ez azért van, mert akik ott ülnek, a legtöbbet várják el tőlünk, és általában olyan dolgokat kérnek, amiket nem áll módunkban teljesíteni. Úgy gondolják, hogy mivel egy kicsit többet fizettek, koktélokat és egy bőséges ételválasztékot kapnak, holott valójában csak elsőbbségi és gyors beszállást, valamint kicsivel nagyobb lábteret. Határozottan ez az a része a gépnek, ahol a legtöbb hisztivel kellett megküzdenem" – írja.

A turistaosztályon helyet foglalók tudják, mire számíthatnak, csakúgy, mint a business vagy első osztályon ülők. Tisztában vannak vele, hogy vannak határok, és hogy mit lehet és mit nem lehet biztosítani. A probléma az, hogy prémium turistaosztályon lévők túlságosan is a "prémium" részre koncentrálnak.

"Persze, vannak bizonyos előnyök, de közel sem olyan szintűek, mint amilyeneket egyesek elvárnak. Előfordult már például, hogy valaki megkérdezte, hogy kevernék-e neki egy mojitót, vagy, hogy megnézheti-e az étlapot. A menü csirke vagy hal – esetleg olyan étel, amit előre meg kellett volna rendelni, ha különleges igényei vannak az utasnak. Ez egy repülőgép, nem pedig koktélbár vagy étterem, és mi nem vagyunk sem szakácsok, se pincérek vagy bartenderek. Mi elsősorban az utas biztonságáért dolgozunk a fedélzeten, és ezt az emberek, úgy tűnik, nem értik meg" – folytatja a légikísérő.

"Állandóan komoly készültségben vagyunk, és utasok ezt nem igazán veszik figyelembe, amikor megkérdezik, hogy van-e "másfajta gin" az ebéd előtti italukhoz. Az ilyen utasok többsége a prémium turistaosztályon található, akik úgy számolnak, hogy a kis upgrade sokkal többet tartalmaz, mint amennyit valójában ad. Technikailag viszont még mindig turistaosztály, nem pedig magánrepülőgép.

Az utazás, mint tudjuk, szélesebb látókört biztosít a világról, egyben alkalmazkodást is igényel. Utóbbi azt jelenti, hogy indulás előtt ajánlott utánanézni a helyi kulturális normáknak, az éttermi etikettnek és a nyelvnek. Az alábbi bosszantó szokásokat pedig mindenképp javasolt ejteni.

(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)

légiutas-kísérő | turistaosztály | legidegesítőbb | utasok | repülés

FOLYTASD EZZEL

Budapesti csúcspanoráma exkluzív pezsgőkkel a felhők közelében – Ez a White Raven

Well done

Rendeld meg a Roadster magazin 16. számát!

Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram