Február után augusztusban is ellátogatott Izlandra Palkó György épületfotós. Tizenegy nap alatt 3700 kilométert autózott, és bár az utazás végén helikopterről megnézett egy aktív vulkánt, volt olyan élménye, ami ezt is felülmúlta.
Palkó György az egyik legismertebb hazai épületfotós, aki elsősorban hobbinak tartja, amikor valami mást fotóz. Ilyen volt idén január végén az izlandi családi „nyaralása” is, ahol csodálatos képeket készített – és ami után azonnal tudta, hogy nyáron is visszatér majd a szigetországba.
Így is lett. És ha a téli fotóinak kísérőszövegében „megzabolázhatatlan természetről” írtunk, akkor milyen jelzős szerkezetet találjunk az augusztusra, amikor erőteljes vulkánkitörés határozta meg a Reykjanes-félsziget életét. Izland turisztikai hivatala külön honlapot szentelt a vulkanikus tevékenységnek, amely augusztus 22-től egészen szeptember 9-ig tartott.
Gyuri azóta megjárta Japánt is, velünk pedig utazás közben levelezett az izlandi élményeiről.
Először idén februárban jártál Izlandon, ahová nyár végén tértél vissza. Mennyire más Izland télen és nyáron?
Sok szempontból teljesen más, és néhány szempontból nagyon hasonló. Picit melegebb van, de nem annyival, mint elsőre gondolnád. A helyiek elmondása szerint az elmúlt húsz év legrosszabb nyara volt az idei, amiből mi annyit tapasztaltunk, hogy csak egy nap kúszott 15 fok fölé a hőmérséklet, és nagyrészt 10-12 fok volt a maximum, de
augusztus 18-án, a Dettifossnál egy fokot mértek, és erősen havazott, majd augusztus 23-án reggel egy jót hógolyóztunk Johannával a Highlands-en.
Minden nagyon szép zöld, és a zöld rengeteg árnyalatával találkozhatsz. Sokkal több a turista, de elsősorban a déli parton, és a nagyon kiemelt látványosságoknál. Gondot, bosszúságot nekünk csak egyszer jelentettek az óceánjárós-buszos turisták, mikor a Dynjandinál egyszerűen nem tudtak haladni a kaptatón a nem megfelelő cipők miatt.
Augusztusban sokkal hosszabbak a napok, mint januárban: hét-nyolc óra helyett 16-17 órás napjaink is voltak. Viszont a természet ugyanannyira lélegzetelállító, és továbbra is igaz, hogy érdemes keresni a kevésbé felkapott helyeket, mert nagyon szép pillanatokat tudnak azok is szerezni.
Jut-e idő egy ilyen túrán ismerkedni a helyiekkel, legalább valamilyen small talk szinten?
Tizenegy nap alatt utaztunk 3700 kilométert körbe a szigeten. :) A szállásadókkal ezúttal nem nagyon találkoztunk, de a hotelben és éttermekben mindig igyekeztünk pár szót váltani a személyzettel. Aztán a reptéren hazafelé háromórás csúszással indultunk, ami részben egész szerencsésnek bizonyult, mert egy kint dolgozó magyar szakáccsal nagyon sokat tudtam így beszélgetni.
A távolból úgy tűnik, a vulkán mindent vitt, de azon kívül mi ragadott meg a legjobban ezúttal?
Kerlingarfjöll (egy 1477 méter magas vulkanikus hegy az Izlandi-felföldön – a szerk.), gondolkodás nélkül, talán még a vulkánnál is jobban! Az a hely egy olyan pontja a Földnek, ahol elfelejted hogy a Földön jársz. Szagok, színek, formák, hangok... semmi sem olyan, mint bárhol másutt a Föld nevű bolygón.
Új helyszíneket kerestél fel vagy a télen látottakat?
A télen látottakat néhány kivétellel mind felkerestük, erre szántunk összesen két napot a tizenegyből. A fennmaradó napokat az eddig még nem látott részekre szántuk. Azt terveztük, hogy bejárunk annyit, amennyit csak lehet (talán sikerült picit túl sokat is), így egy következő alkalommal sokkal jobban megtervezhetjük majd, hova akarunk visszamenni.
Az aktív vulkánt felülről, helikopterről nézted meg. Ha jól értettem, elég spontán kaland volt – vagy már tudtad itthon, hogy van ilyen lehetőség?
Szépen sorban: tudtam, hogy van ilyen, de sose néztem meg mennyibe kerül. A vulkán kitörése várható volt arra az időszakra, amíg kint tartózkodtunk, már akár néhány nappal előtte is kitörhetett volna. Az utolsó izlandi esténken – miközben a világ egyik legelzártabb szállodájában amerikai turistákkal együtt énekelgettünk – mutatta Eszter a livestreamet, hogy kitört a vulkán. Reggeli előtt néztem utána a helikopteres túráknak, ami csak azért merült fel bennem, mert a drónomat még az út elején összetörtem.
Ha megvan a drónom, biztosan nem nézek helikopteres túrákat, pedig a kettő nem összehasonlítható, semmilyen szinten.
Tehát nincs drón, nézzünk helikoptert... éééés nem is olyan drága. Mármint ha hárman repülünk, akkor de, elég drága. Így el is engedtem, mert meg sem fordult a fejemben, hogy felvessem a csajoknak (feleség és lánygyermek – a szerk.), hogy én egyedül repülnék. Tehát reggeli után összepakoltunk a hotelben, majd elindultunk, amikor Eszter váratlanul rákérdezett: miért nem repülsz egyet?
- Mert a kis drónnal nem lehet ebben a szélben.
- Úgy értettem, helikopterrel.
- Reggel nézegettem őket, 450 dollár körül mozognak az árak per fő, az hármunknak elég sok.
- Jaaa, én tuti nem ülök fel rá, és Johi se!
- Akkor megteszed, hogy keresel?
Röpke 10-15 perc keresgélés következett egy-két kudarccal, majd újra reménnyel, míg végül sikerült lefoglalni egyet, ami még belefért az esti hazarepülés előtt. Így csak egy rövid Strokkur megálló fért bele, és egyenesen mentünk a reptérre, ahol biztosítottak arról, hogy 70-80 km/h szél kicsit sem jelent nekik gondot, ez Izlandon teljesen normális, ha ilyen körülmények között nem repülnének, akkor soha.
Így kerültem egy helikopterbe két-két amerikai és koreai turistával. Mivel ők párok voltak, én ülhettem elöl, ami a fotózás szempontjából szerencsésnek bizonyult, és végül egy hatalmas élménnyel, és néhány izgalmas képpel tértem vissza. Bár az említett 70-80 km/órás szél mellett csupán hat fok volt, a helikopterben ömlött rólam a víz – mintegy 500 méterrel a vulkán fölött.
Johanna és Eszter végignézték a felszállást, ami szerintük nagyon ijesztően nézett ki. „Életem legfélelmetesebb 45 perce volt, apa” – ezzel fogadott Johanna, amikor visszaértem és megöleltem. Szóval ez nemcsak nekem volt maradandó élmény, hanem nekik is. Ezután, úton a reptérre még meg tudtunk állni egész közel a magmakitöréshez, és a földről is gyönyörködtünk ebben a csodában, olyan szélben, amiben talpon maradni sem volt teljesen egyszerű.
Gyuri az előző útja után hétrészes blogsorozatot (egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét) írt a kalandtól, amelynek minden sora árulkodik az életre szóló, meghatározó élményről. Ezúttal is belekezdett a blogba, már három résznél (egy, kettő, három) jár. Bár a fotós mindkétszer családostul kereste fel a szigetet, Izland előkelő helyen szerepel az egyedül utazó nők számára ajánlott úti célok között is.
lista | Palkó György | vulkán | izland | nagy sztori
Jön az a különleges fesztivál, amelyen minden ízében megélheted a Márton-napi hagyományokat
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!
