Egy japán milliárdos jóvoltából ingyen megkerülheted a Holdat

Alighanem új szintre emelte az ingyenes nyaralással csalogató nyereményjátékokat.

A divatmogulként ismert Mezava Juszaku még 2018-ban jelentette be, hogy meghív néhány művészt egy hatnapos Hold körüli túrára. A japán pénzember az Elon Musk SpaceX programjának keretében induló történelmi civil járatra akkor mindjárt az összes jegyet felvásárolta.

A nagyotmondásból mára hivatalos felajánlás lett: nyílt pályázatot hirdetett a nem mindennapi kirándulásra, kibővítve a jelentkezők körét.

Eredetileg énekesekre, táncosokra, festőkre és egyéb alkotókra vonatkozott a gáláns ajánlat, de most már Mezava bármilyen szakma képviselőit szívesen látja, amennyiben azok művészként hivatkoznak magukra.  A 2023-ra tervezett űrkalandra nyolc helyet biztosít.

A Dear Moon (Kedves Hold) néven futó űrmisszió előregisztrációjára március 14-ig lehet feliratkozni. A jelentkezés egyik legfontosabb feltétele, hogy a pályázó olyan tevékenységet végezzen, amely embereken segít, és hozzájárul egy igazságosabb társadalom létrejöttéhez, valamint az sem árt, hogy csapatjátékos legyen.

Csöppet sem meglepő módon a felhívás szinte felrobbanotta az internetet, az első tizenhét óra alatt több mint százezer pályázat érkezett. 

A misszió a SpaceX Starship rakétával valósulhat meg, amely a tervek szerint 2023-ban már rendszeresen végez majd űrrepüléseket.

 

Megszámlálhatatlanul sokan vágyunk az űrbe, ennek a lehetősége pedig soha nem tűnt ennyire elérhetőnek, mint manapság.  Hála többek között a Nemzetközi Űrállomás (ISS) korábbi vezetőjéhez köthető Axiom Space projektjének, amely a tervek szerint 2024-re felhúz egy kereskedelmi űrállomást.

(Forrás: Matadornetwork, fotók: Pixabay)

nyeremény | hold | japán | űrturista | űrutazás | játék

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom