Imádjuk, ahogyan a természet megjelenik ebben a családi otthonban

Zseniálisat húztak a japán Hearth Architects építészei, amikor egy fának otthont adó átrium köré építették fel ezt a hangulatos házat.

Mindig irigykedve tekintünk az olyan ingatlanokra, amelyek nem pusztán betonból és mesterséges anyagokból állnak össze, hanem egy ügyes építészeti megoldásnak köszönhetően a természet is megjelenik bennük. A Kyomachi House remek példa erre.

A kétszintes ház lelkét egy fedett kert adja, ahol egy gyönyörű fa nyújtózik a tetőablak felé.

Ezt az udvart magas falak határolják, ám jókora nyílások gondoskodnak arról, hogy egyrészt az átrium jól látható legyen, másrészt a természetes fény beragyoghassa a teret. Amikor a fa télen lehullajtja leveleit, még több fényt enged a házba, nyáron pedig ennek az ellenkezőjét teszi, virágzik és kellemes árnyékot biztosít.

A ház lakói folyamatosan nyomon követhetik az évszakok változását és az idő múlását a szimbolikusnak mondható – és szinte minden szobából jól látható – fa változásain keresztül. A fapadlóval és szintén fából készült mennyezettel ellátott étkezőtől például csupán egyetlen eltolható üvegajtó választja el, de az emeleten található két gyerekszoba és a szülői hálóból nyíló erkély is a fedett kis udvarra néz.

Ez is érdekelhet:
Minden benne van ebben a videóban, amiért imádni lehet Japánt

Japán egy valóságos misztikum, maga a titokzatosság és a nyugodtság, amit tökéletesen visszaad ez a videó.

(Képek: Dezeen)

otthon | fedett udvar | családi ház | természet | Átrium | dizájn

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Sejtelmes tájak, rejtett kincsek nyomában
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom