A Dél-Korea Hawaiiaként emlegetett Jeju-sziget régóta a turisták egyik legkedveltebb célpontja. A sziget vulkanikus tájai, zöldellő teaföldjei és homokos partjai milliókat vonzanak évről évre. A Szöul és Jeju közötti légi út pedig a világ legforgalmasabb járatának számít.
A növekvő népszerűség azonban hátránnyal is jár a sziget számára. Egyre több ugyanis a panasz a felelőtlen, gyakran megbotránkoztató viselkedést tanúsító turisták miatt.
A hatóságok beszámolói szerint előfordult már, hogy nyilvános helyen könnyítettek magukon.
A helyi rendőrség ezért új, nyomtatott útmutatót adott ki a külföldi turisták számára, amely részletesen ismerteti a szigeten betartandó szabályokat. A körülbelül nyolcezer példányban, koreai, angol és kínai nyelven kiadott füzet célja, hogy segítsen megelőzni a kulturális különbségekből fakadó félreértéseket, és
egyértelművé tegye a látogatók számára a koreai törvényeket és társadalmi normákat.
A szabályok egyértelműek: tilos a kijelölt helyeken kívül dohányozni, nem szabad szemetelni, átkelni az úton a tiltó jelzés ellenére. Szintén nem elfogadható a közterületen történő italozás, a rendbontás és a rongálás. Az útmutató még az olyan alapvetőnek tűnő dolgokat is tartalmazza, minthogy
tilos fizetés nélküli távozni az étteremből, nem lehet hamis igazolványt használni, tiltott a fegyverviselés vagy a magánterületre történő illetéktelen behatolás.
Az első szabálysértők jellemzően figyelmeztetésben részesülnek, a bírság mértéke pedig az elkövetett vétség súlyától függően alakul és bizonyos szabályszegésekért akár elzárás is kiszabható.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
jeju | bírság | turisták | sziget | szigorítás | rendbontás
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ez az igazi oka annak, hogy fázol a repülőtéren
Ezért figyelmeztet most minden nyaralót Spanyolország
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
