Most érdemes elmenni a Louvre-ba

Külföldi érdeklődők hiányában jelentősen visszaesett nyáron a világ egyik leglátogatottabb múzeumának, a párizsi Louvre-nak a látogatottsága, miután a koronavírus-járvány miatt a nem európai turisták előtt zárva vannak a francia határok: júliusban a tavalyi évhez képest hetvenöt, augusztusban pedig hatvan százalékkal csökkent a látogatók száma.

Az augusztus végéig előzetesen megvásárolt jegyeket is beleszámítva, az igazgatóság adatai szerint 550 ezren keresték fel júliusban és augusztusban a Louvre-t, akiknek csaknem nyolcvan százaléka francia.

A koronavírus-fertőzés miatti kötelező maszkviselés ellenére a hazai közönség hűséges maradt a Louvre-hoz, amely változatos programokat kínált egész nyáron, családoknak, fiataloknak és kifejezetten párizsi lakosoknak is.

Az elmúlt években a múzeum látogatóinak alig húsz-huszonöt százaléka volt francia.

A látogatottság egyébként megfelel a július 6-i újranyitáskor előirányzott célszámoknak, a múzeum ugyanis előre számolt azzal, hogy jelentősen vissza fog esni az internetes jegyeladás a nem európai külföldi turisták elmaradása miatt. A megelőző években az amerikaiak és a kínaiak érkeztek a legnagyobb számban nyaranta a Louvre-ba, idén a szomszédos európai országok turistái, a németek, a hollandok és a belgák adták a külföldi látogatók jelentős részét.

Miközben az elsősorban a jegybevételből gazdálkodó múzeum pénzügyi helyzete aggasztóvá vált, a látogatók számára soha annyira nem volt ideális a Louvre gyűjteményeinek megtekintése, mint jelenleg, amikor is nem kell a szokásos tömegtől és lökdösődéstől tartani a festmények előtt.

Ez is érdekelhet:

Újranyit a Louvre, és csendesebb lesz, mint bármikor

Nyugodtabb körülmények között vár Mona Lisa.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Unsplash, Getty Images)

louvre | múzeum | visszaesett | látogatottság | párizs

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom