Ő az ikonikus whiskymárka első női mester blendere

Dr. Emma Watson csatlakozott azon kevés nőhöz, akik a szeszesital-ipar legfontosabb címét birtokolják.

A  múlt héten a Johnnie Walker bejelentette új mester blenderének kinevezését, és mint kiderült, a cég történetében először a különleges pozíciót egy nő tölti majd be. Dr. Emma Walker Dr. Jim Beveridge helyét veszi át, aki húsz éven át felelt a márka szeszes italainak minőségéért, de már negyvenkét éve dolgozott a márka sikereiért.

Úgy tudni, a hölgy tizenhárom évvel ezelőtt csatlakozott a Johnnie Walkerhez tartozó Diageóhoz, és az elmúlt hat évben többek között ő volt a felelős a limitált kiadású Jane Walker by Johnnie Walker keverékért, valamint a Johnnie Walker Blue Label Ghost és Rare sorozatokért.

Új munkakörében egy tizenkét fős csapatot fog vezetni, és az új termékek fejlesztésével fognak foglalkozni. 

Dr. Emma Walker saját bevallása szerint imád kísérletezni és az ízekkel játszani, de keményen fog csapatával dolgozni azon, hogy a megszokott páratlan minőség mellett a skótwhisky-fogyasztók új generációjának is megfeleljenek. Elődje, aki II. Erzsébet királynőtől a Brit Birodalom Rendjének tiszti címét is megkapta, nyugdíjba vonul, de úgy nyilatkozott: nyugodt szívvel adja tovább a stafétát.

“Jóból is megárt a sok, kivéve ha jó whiskyről van szó, mert abból sosem elég.”

Mark Twain gondolata az aranyló spirituszról legalább annyira időtlen, mint a regényei. Még akkor is egyetértünk vele, ha a mértékletes alkolholfogyasztás hívei vagyunk, hiszen egy olyan italról beszélünk, ami egyszerre izgalmas és megunhatatlan. A Roadster Podcast legújabb részében egy igazi szakértővel, Metzger Lászlóval négy fantasztikus finomságot kóstolunk végig. 

(Forrás: Food & Wine, fotók: Johnnie Walker)

johnnie walker | blender | whisky | emma walker | mester blender

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom