Ideje beszélni a kabinházak sötét oldaláról

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Zűrzavaros építési szabályozás, egekbe szökő árak, cowboy kivitelezők – egy új-zélandi szakértő beszélt a tiny house mozgalom fő problémáiról, amelyek jó része globálisan is igaz lehet.

Továbbra is hívei vagyunk a tiny house mozgalomnak, szeretjük az igényes, ügyesen kivitelezett, jó fekvésű, alacsony környezeti lábnyomú, gyorsan felépülő és gazdaságos kabinházakat. Így van ezzel Bryce Langston, a több mint 4,5 millió feliratkozóval büszkélkedő Living Big In A Tiny House YouTube-csatorna szerkesztője is, aki több mint tíz éve foglalkozik a kisházakkal, és most jobban szereti őket, mint eddig bármikor, ám a követők állandó kérésének engedve egy epizódban arról beszélt, amit nem szeret a kisházakban.

„Könnyű lenne csinálni egy aranyos videót a korlátozott tárolókról, arról, hogy milyen hamar megtelnek ezek, hogy mennyire nehéz rendet tartani egy kisházban vagy milyen macerás néha szűk helyeken aludni – ez mind igaz is, de ezekkel együtt tudok élni” – mondja a felvezetőben.

Ezért hát úgy döntött, mélyebbre ás, és inkább a tiny house mozgalom „valódi sötét oldaláról” beszél majd. Az általa említett problémák többnyire globálisan érvényesek, de néha persze inkább Új-Zélandra jellemző szabályozási, piaci kérdések. Bárhogy is, mifelénk sem árt tisztában lenni mindezzel, hogy a még mindig csak bimbózó mozgalom a jövőben könnyebben leküzdhesse a hasonló akadályokat.

Törvényi szabályozás

Új-Zélandon nincs pontosan meghatározott, egységes településrendezési szabályozás a kisházakra vonatkozóan, ezért elég bizonytalan, hol mit lehet megépíteni. Ez minden piaci szereplő, és mindenekelőtt az egész közösség számára frusztráló. 2019-ben ezért alapították meg az országos Tiny House Szövetséget, de a rengeteg befektetett munka ellenére egyelőre még nem sikerült maradéktalanul megteremteniük egy támogatóbb környezetet – a bürokrácia malmai lassan őrölnek –, így Bryce szerint

„kisházat építeni sokszor még most is polgári engedetlenségnek számít.”

Pedig a youtuber véleménye szerint ezek az építmények mindössze a legelemibb lakhatási jogot oldják meg az felhasználóik számára.

Ár

Az elmúlt években árrobbanás történt a műfajban, amiért elsősorban a magas infláció a felelős. A faanyagok ára több mint a duplájára emelkedett néhány év alatt, egy tipikus új-zélandi tiny house pedig ma már lassan 70 millió forintnak megfelelő helyi dollárba kerül.

Ennek persze az is az oka, hogy ma már nem ugyanazt jelenti a tiny house, mint a modernkori mozgalom kezdetekor: amíg akkor pici, egyszerű építmények készültek, ma már nagyobb, dizájnos, minőségi anyagokból, egyedi megoldásokkal épülő házakat láthatunk, ami nyilván nem ugyanaz. Ennek jó oldalai is vannak, hiszen életszerűbb valamivel nagyobb, kompaktabb házakban élni, de attól még tény, hogy az igényekkel együtt az árak is feljebb mentek. A belépési küszöb persze eszelősen magas a hagyományos lakáspiacon is, Aucklandben idén márciusban több mint 271 millió forintnak megfelelő új-zélandi dollárba került egy átlagos lakás.

Ne gondoljuk, hogy csak azért, mert Új-Zéland a világ túlsó felén van, ezek a problémák nem érintenek bennünket. A lakhatási válság világjelenség, és Bryce törekvésével –

„a lakhatással a saját jövőnket teremtsük meg, ne a főbérlőkét”

– bárhol egyet lehet érteni. A jó hír, hogy a fenti tendenciák ellenére a DIY tiny house mozgalom működik a szigetországban, de már nem annyira olcsó a műfaj, mint akár csak néhány évvel ezelőtt.

Cowboy építtetők

Ugyancsak a főbb gondok közé sorolta a „cowboy építtetők”, magyarán csalók felbukkanását, akik elkérik a befektetők pénzét, majd angolosan lelépnek vele, anélkül, hogy akár bármit is építenének. Erősen ajánlott tájékozódni a kiszemelt kivitelezőről, megnézni a holnapját, a róla szóló véleményeket, sőt lehetőleg beszélni olyanokkal, akik már dolgozta(tta)k vele. Ezen felül nem lehet nagyvonalúnak lenni, írásbeli szerződésre van szükség, pontosan meghatározott feltételekkel, köztük azzal is, hogy a teljes összeget csak a ház átadásakor kapja meg a kivitelező.

Bryce még más problémákat is említett, ám ezeket már inkább érezzük környezet specifikusnak. Ilyen a finanszírozás, amennyiben Új-Zélandon a bankok nagyon rossz kondíciókkal adnak hitelt kisház-építésre, mert azokat a bizonytalan eszközök közé sorolják, akárcsak az autókat. Még inkább helyi jellegű a biztosítás kérdése, mert míg az Egyesült Államokban léteznek kimondottan tiny house-ra szakosodott biztosítók, Új-Zélandon egyáltalán nem. Mindkét problémára a mozgalom növekedésétől, a piac érettebbé válásától remél megoldást.

Végül a parkolási problémákat említette, amit már tényleg nem lehet másképp, csak új-zélandi viszonyok közt értelmezni. A gond itt az, hogy a kisházakhoz sokan bérlik a telket, így ki vannak szolgáltatva a bérbeadó feltételeinek – márpedig a helyi törvények a földbérlésnél a bérbeadó oldalán állnak, sokkal erősebben, mint egy egyszerű lakásbérlés esetében.

A teljes műsort itt tudod megnézni:

Ahogy Bryce is mondja, a kisház műfaja továbbra is ugyanolyan vonzó, mint eddig – ellenben nem ártana figyelni az említett jogi, szabályozási, technikai kérdésekre is, hogy a jövőben is minél több ember számára jelenthessen alternatívát.

Mert a kabinházak ideális esetben kétségtelenül segítik a pénzügyi önállóság elérését, könnyebben hozzáférhetőek, és a méretcsökkentés járulékos előnyeként nemcsak olcsóbb fenntartani őket, de

segítenek kitapogatnunk azt, ami igazán fontos a számunkra, és a korlátlan fogyasztás helyett arra összpontosítani, ami valódi örömet okoz nekünk.

Nem árt tehát tudatosítani a szabályozással kapcsolatos kérdéseket – országtól függetlenül –, hogy a legfontosabb előnyeiket a jövőben is megőrizhessék a kisházak.

(Nyitókép: a Snøhetta kabinháza a norvégiai Lysefjordenben, fotó: Elin Engelsvoll/The Bolder)

kisház | nagy sztori | Bryce Langston | kabinház | életmód | tiny house