Ezt a négy csodahelyet nem ildomos kihagyni Kambodzsában

Mikor érdemes Kambodzsába utazni, és egyáltalán miért tűzzük ki úti célul ezt a távoli országot? Mutatunk négy elképesztő helyet, amelyek miatt mi azonnal leraktuk a voksunkat a vendégszerető ékszerdoboz mellett!

Koh Rong Samloem

Koh Rong Samloem leginkább pálmafákat, csodaszép naplementét és igazi chill out életérzést tartogat számunkra, aminek nyugati partja aranyhomokos, míg a keleti parton hófehér strandok várják az átutazókat.

A sziget belsejében az állatok teljesen szabadon élnek, ott túrázni igazán természetközeli és felejthetetlen élmény.

Kep

Kep egy kicsi tengerparti város Kambodzsa déli részén, melyet leginkább sómezők és borsültetvények tarkítanak.

A Crab Market nem más, mint Kep dobogó szíve, ahol a halászok aznapi fogásaikat kínálják. Közvetlenül a piac mellett található több, a víz fölé épült kissé rozoga étterem is, ahol a helyi specialitásokat, illetve az ízletes rák- és banánvirág salátát sem szabad kihagyni.

Pailin

Pailin városa igazán lenyűgöző. A Kardamom-hegység mellett található, ahonnan Thaiföld határa kevesebb mint egy óra.

Tegyünk egy nagy sétát a Kék-hegység mentén az Otaveo-vízeséshez, majd mindenképp üljünk be a vízesés mellett található kis étterembe, ahol ízletes helyi specialitásokat és ízeket kóstolhatunk.

Angkor

Angkor monumentális romvárosa, a dzsungel ölelésében fekvő gyönyörű templomaival kétségtelenül a világ egyik legkülönlegesebb műemléke.

Egyedi hangulatához az aprólékosan díszített templomok, sztúpák, paloták mellett sokat hozzáad a terjeszkedő rengeteg, a hatalmas fákkal benőtt, gyökerekkel átszőtt, behálózott épületek látványa.

Angkort valóban kötelező látni!

Időjárás avagy mikor a legcélszerűbb Kambodzsába utazni?

Kambodzsában két évszak váltja egymást: a száraz évszak októbertől áprilisig tart, az esős évszak pedig májustól októberig. Novembertől januárig viszonylag hűvös van (huszonöt-huszonnyolc fok), februárban azonban melegedni kezd az idő, áprilisra trópusi hőség fogadja a turistákat.

A legtöbben november és március között érkeznek az országba, különösen decemberben és januárban számíthatunk tömegekre.

Egészségügyi ellátás

Utazás előtt ajánlott átfogó betegség- és balesetbiztosítást kötni. Az egészségügyi infrastruktúra elmaradott, az orvosi, egészségügyi ellátás alacsony színvonalú. A fővárosban európai színvonalú SOS Nemzetközi Klinika működik, a kórházi kezelést igénylő eseteket azonban Bangkokba irányítják.

Vízum!

Az országban nincs magyar képviselet. A bajba jutott magyar állampolgárok a német nagykövetséghez fordulhatnak segítségért.

A kiutazóknak vízumra van szükségük, amelyet valamelyik kambodzsai külképviseleten, vagy a Phnom Penh-i és a Siem Reap-i nemzetközi reptereken és egyes szárazföldi nemzetközi határátkelőhelyen a vízumnyomtatvány kitöltésével lehet beszerezni.

Rizs és a hal országa

Tengeri is és édesvízi hal curry mártásban, levesben, főzve, párolva, sütve, grillezve. Nemzeti eledel az amok: kókusztejes banánlevélben párolt hal.

Ez is érdekelhet:

Thaiföldön még fizetnének is érte, hogy Bangkok és Phuket helyett máshová menjenek az emberek

Thaiföld már évek óta a legnépszerűbb úti célok közé tartozik, a gond csak az, hogy mindenki ugyanazt a pár helyet célozza meg az országon belül. Legfőbb ideje lenne felfedezni a többi részét is.

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

rizs | utazás | hasznos | 137 Pillars | Koh Rong Samloem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom