A vulkánok birodalmának is nevezhetnénk ezt a gyéren lakott orosz félszigetet

A Kamcsatkai-félsziget a kontinens méretű Oroszország távol-keleti csücske.

Ez az orosz vidék már annyira más világ, hogy lényegében Japán tengeri szomszédja: a félsziget és a felkelő nap országa között terülnek el a Kuril-szigetek, amelynek politikai hovatartozása vita tárgyát képezi Oroszország és Japán között már a második világháború óta. A vidék természeti értékei szinte felbecsülhetetlenek – és mivel a félsziget a Pacifikus-hegységrendszer tagja, és a Tűzgyűrű is érinti, inkább meg se lepődjünk

az ott található százhatvan vulkánon, amelyből huszonkilenc aktív.

A Kljucsevszkaja Szopka rétegvulkán kitörés közben

De a vidék számos ritka élőlénynek is otthont ad – főleg a rezervátumként működő Parancsnok-szigetek őrizték meg leginkább a vidék természeti értékeit.

Ember viszont alig él a vulkánok birodalmában, hiszen a Nagy-Britanniánál is nagyobb területű félsziget mindössze háromszázezer embernek az otthona. Vadim Makhorov szerencsére ide is ellátogatott, így a szótenger után jöhet némi vizuális tanmese is Kamcsatkáról:

Ez is érdekelhet:

Be kell vallanunk, teljesen félreismertük Szibériát

Nem lehet egész Szibériát egy kalap alá venni. Van ugyanis olyan arca, amelyik fejlett, sűrűn lakott, urbánus és igen barátságos.

földrengés | oroszország | tűzgyűrű | kamcsatka | vulkán

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom