Honnan erednek valójában a karácsonyi vásárok?

A karácsonyi vásárok ragyogó fényeikkel, édes illataikkal és örömteli atmoszférájukkal sokakban keltenek nosztalgiát egy idilli múlt, „kollektív ünnepi harmónia” iránt. A történészek szerint azonban ez a múlt részben a képzelet szüleménye, a hagyomány pedig sokkal újabb keletű, mint gondolnánk.

Az első adventi vásárok

Igaz, hogy az első decemberben tartott piacok már a tizenharmadik században megjelentek, de ezek még nem kapcsolódtak közvetlenül a karácsonyhoz és az ajándékozáshoz. Az első ilyen példát Bécsben látjuk, ahol 1296-ban I. Albert herceg két hetes vásárokat engedélyezett, a másik, szintén a legrégebbiek közé tartozó piac pedig a németországi Bautzenhez kapcsolódik, ahol 1384-ben a hentesek engedélyt kaptak, hogy karácsonyig árulhatnak húst.

Bautzen

A folyamatosan működő, éves téli piacok közé tartozik a drezdai Striezelmarkt, amely 1434-ben indult, és a nürnbergi Christkindlesmarkt, amely 1628-ban kezdődött.

Mindebből annyi mindenesetre valószínűsíthető, hogy a karácsonyi vásárok német eredetűek, és innen terjedtek el Olaszország, Svájc és Franciaország német nyelvű részein. Ez a tendencia illeszkedik a karácsonyi szokások általános eredetéhez: a karácsonyfa-állítás hagyománya szintén Németországban kezdődött, a tizenhatodik században.

A drezdai karácsonyi vásár

A karácsonyi hagyományok újrafogalmazása

A karácsonyi vásárok is a tizenhatodik században kaptak nagy lendületet, amikor Luther Márton reformátor hatására az ajándékozás napja Mikulásról karácsonyra került. Luther ugyanis azt tanította, hogy Krisztus születésének napja megfelelőbb alkalom az ajándékokra, mint egy szent ünnepe.

Az egyház pedig eredetileg támogatta az elképzelést, hogy a vásárokat a templomok mellett tartsák, hogy minél többen vegyenek részt az istentiszteleten is, hamarosan azonban azt vette észre, hogy a piacokkal kell versenyeznie a hívekért.

Karácsony Nürnbergben

Kommercializálódik az ünnep

Bár a karácsonyi ajándékozás és vásározás sok kritikát kapott, a tizennyolcadik század elejére Európa-szerte elterjedt, és a karácsonyi piacok gyülekezőhelyként szolgáltak a különböző osztályok polgárai számára a munkásoktól kezdve a külföldi utazókon át a nemességig.

A német karácsonyi vásárok a második világháború alatt megszűntek, de annak vége után újjáéledtek, nagyrészt a fogyasztás erősödése miatt. A '70-es évekre a piacok már november utolsó hétvégéjén megnyíltak, hogy a vásárlóknak még több lehetősége legyen a költekezésre.

Az elmúlt évtizedekre pedig világszerte divattá váltak az egyedi karácsonyi vásárok, nemcsak Európában, hanem Észak-Amerikában, Ázsiában és Óceániában is látunk rá példákat. San Franciscóban például a Nagy Dickens Karácsonyi Vásár a viktoriánus Londonba repíti a látogatókat, Szingapúrban pedig a Gardens by the Bay ad otthont a karácsonyi csodaországnak.

Ezeket a karácsonyi vásárokat imádja most az internet, ezeket viszont méltatlanul kevesen ismerik.

(Forrás: Smithsonian Magazine, The Guardian, képek: Getty Images)

adventi | karácsonyi | advent | piac | karácsony

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom