A karácsonyi vásár gyorsan ünnepi hangulatba ringatja az embert, és különösen kerek lehet a kirándulás, ha vonattal tesszük meg, menet közben szép tájakban gyönyörködve.
A brit Byway utazási iroda idén három új útvonalat állított össze azoknak, akik több ország ünnepi fényeiben is gyönyörködnének. Az egyik út Londonból indul, ahonnan az Eurostarral Párizsba, majd onnan Zürichbe utazhatnak a turisták, innen pedig tovább Prágába. Ott a legnagyobb vásárok az Óváros téren, a Vencel téren és a várban találhatók, ahol regionális ételeket és hagyományos karácsonyi árukat kínálnak. Egy kisebb kirakodás szokott lenni a Köztársaság téren is.
Onnan visszafelé Németországon, Berlinen és Kölnön keresztül vezet az út, ahol az egyik karácsonyi vásár a dóm mellett kapott helyet, de találunk egy másikat a kikötőben, amely a tengerészeti tematika köré épül vitorlákra emlékeztető sátrakkal. Emellett ott van még az Angyalok piaca a Neumarkton. Az utazás összesen hat napig tart.
Ajánlanak emellett egy tizenkét napos utazást is, amelynek csúcspontja épp egy két éjszakás budapesti tartózkodás, aminek az az apropója, hogy az itteni karácsonyi vásárt háromszor egymás után is Európa legjobbjának választották.
A program Köln, München, Prága, Krakkó és Brüsszel érintésével folytatódik.
A harmadik, ötnapos útvonal Észak-Európába kalauzol, Londonból indulva az Eurostarral először Brüsszelbe utazhatnak a résztvevők, ahol a Plaisirs d’Hiver (Winterpret) vásáron rögtön ünnepi hangulatba is kerülhetnek.
Ott kétszáz faház várja a vendégeket finomságokkal és ajándékokkal a Grand-Place lenyűgöző hang- és fényjátékai, egy életnagyságú jászol és egy korcsolyapálya mellett. Ezután Berlinben kóstolhatjuk meg az utcán kapható currywurstot és fánkot, vagy valamelyik vegán étterem kínálatát. Visszafelé Amszterdam és a Museumplein karácsonyi vására következik, amely december 13-án nyit. Természetesen ezeket az útvonalakat az ellenkező irányból indulva önállóan is bejárhatjuk.
Ez a kevéssé ismert karácsonyi vásár Európa egyik legszebbje, a kontinens legolcsóbb karácsonyi vására pedig itt van a szomszédban.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
london | Európa | münchen | krakkó | vonatIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!