Mandy Naglich a kóstolással és az ízek felfedezésével kapcsolatos könyvében remek ötleteket ad arra, hogyan finomíthatjuk ízlelőképességünket és néhány egészen különleges megállapításra is rámutat.
A sör-, bor- és sajtkóstoló képesítéssel is rendelkező Naglich az ízek szakértője. Legutóbbi kiadványa pedig nemcsak tapasztalataira, hanem kutatómunkájára is támaszkodik. Tudósoktól kezdve a sommelier-kig számos szakemberrel készített interjút, hogy minél több érdekességet tárjon fel az ízleléssel kapcsolatban.
A célja ezzel az volt, hogy az olvasókat aktívabb kóstolókká tegye,
emellett pedig megtanít számos olyan dolgot, ami az ízérzékelésünk hátterében áll.
A kávé jobb ízű, ha zöld bögréből kortyolgatjuk
Naglich könyvének egyik legfontosabb megállapítása, hogy az, ha valami ízlik, nem csak attól függ, hogy fizikailag mi van a nyelvünkön. Az íz ugyanis multiszenzoros dolog, amit látunk, szagolunk, hallunk, hatással lehet az észlelt ízre. Ez azt jelenti, hogy
az ízérzékelésben a tapéta, egy helyiség belső dekorációja, tányérok és a színek is közrejátszanak.
A szín és az íz közötti összefüggésekre vonatkozó tanulmányok azt mutatják, hogy az emberek hajlamosak meghatározott színeket bizonyos ízekkel összekapcsolni. Például a vöröset általában az édességgel társítják, míg a zöldet savanyúbbnak tartják. Bár a savanyúságot nem feltétlenül keressük az ételekben, a kávénak az ízét és a mélységét is adhatja. Ha tehát zöld bögréből isszuk a kávét, annak aromáját és ízvilágát sokkal bonyolultabbnak, összetettebbnek fogjuk érezni és jobban fog ízleni.
Hogyan kerül a mustár a brownie-ba?
Naglich mélyen belemerül az olyan alapízekbe, mint a sós, savanyú, édes, keserű és az umami, valamint abba, hogy ezek hogyan hatnak egymásra, ha kombinálják őket. Rámutat, hogy a sósság elnyomja a keserűséget. Ezzel kapcsolatban pedig egy mustárszakértő rámutat arra, hogy a mustárban lévő savanyú, enyhén kesernyés ízek elősegíthetik a brownie-k kakaós ízének fokozását, és gazdagabbá tehetik azt.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty)
bögre | ízérzékelés | ízlelés | kávé
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!