Így néz ki a végleges változat, alaposan megnyirbálták az új vonatkedvezményt a franciák

Tavaly írtunk arról, hogy Franciaország a német minta alapján 49 eurós, kedvezményes vonatbérletet vezetne be. Az eltelt hónapok alatt azonban a javaslat igencsak felhígult.

Míg korábban arról volt szó, hogy a bérletet bárki megveheti és az egész országban érvényes lesz, a végső változatban már csak a huszonhét év alatti fiatalok tehetnek rá szert, és a legfontosabb régióra, Párizs és környékére, vagyis az Ile-de-France-ba nem lesz érvényes.

A bérlettel mintegy hétszázezren utazhatnak majd korlátlanul idén júliusban és augusztusban a TER és az Intercity vonatokon, a nagysebességű TGV vonatokon azonban nem.

A bírálók szerint az ország legnépesebb, párizsi régiójának kizárása különösen csalódást okoz, mert így tizenhat eurós (körülbelül 6250 forintos) kiegészítő jegyet kell majd váltaniuk azoknak, akik Ile-de-France-ban szállnának át vagy oda utaznának.

A kísérlet egyelőre az említett két hónapra szól, de az illetékesek remélik, hogy a jövőben meghosszabbíthatják és kiterjeszthetik a kezdeményezést. A TER népszerű útvonalai közé tartozik a Bordeaux és Arcachon közötti, ahová tizenhárom euró (ötezer forint körül) kapható a jegy, valamint a Marseille és Toulon közötti, ahová tizennégy euróért (körülbelül ötezer-ötszáz forintért) lehet azt váltani.

Azok, akik rendszeresen megteszik ezeket az utakat, több száz eurót takaríthatnak meg a bérlettel. A Lyon és Marseille közötti, mintegy négyórás úton pedig az egy útra szóló jegy gyakran többe kerül, mint az új bérlet. A népszerű intercity-vonalak közé tartozik a Bordeaux és Montpellier közötti, ahol a retúrjegyen szintén lehet spórolni a bérlettel.

Nemrég megtudtuk, melyek Európa legjobb vasútállomásai, az egyikre pedig ezzel az új, hálókocsis vonattal is eljuthatunk.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

kedvezményes | 49 eurós | franciaország | vonatbérlet | vonat

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A csendes luxus titka: ismerd meg a Falconerit!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom