És még egy ünnepi ajánlatot is lefoglalhatsz.
Az idei év jelentős mérföldkő a Kempinski Hotels történetében: fennállásának 125. évfordulóját ünnepli a cég. Budapesti tagszállodája, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest pedig szeptemberben emlékezik meg arról, hogy harminc éve, 1992. szeptember 11-én, a főváros első joint-venture ötcsillagos szállodájaként megnyitott.
“Működésének harminc évéből tizenöt évig én vezettem ezt a csodálatos szállodát Budapesten, amely mára a második otthonommá vált, s a szemem előtt fejlődött igazi világvárossá. 1997-ben, amikor először megérkeztem, a város nagyon más arcát mutatta, ma Budapest már sok tekintetben több híres fővárost is felülmúl. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik elkísértek és támogattak minket az eddigi évek során: tulajdonosainknak, a Kempinski Hotels-nek, partnereinknek, vendégeinknek, kollégáinknak és barátainknak”, – mondta Stephan Interthal, a szálloda vezérigazgatója.
A hotel egyik különlegessége a szakszerűen gondozott Corvinus Műgyűjtemény, amely a közelmúltban megjelent Mesélő lakosztályok című kiadványban is látható.
A szálloda öt neves magyar írót hívott meg, hogy töltsenek el egy-egy éjszakát a Corvinus Art Collection lakosztályok egyikében, és azok hangulata illetve az azokat díszítő műalkotások által inspirálva írjanak egy-egy rövid novellát.
Az elkészült írásokat összegyűjtő kiadvány nemcsak a szálloda folyamatos aktív elkötelezettségét bizonyítja a helyi művészeti szcéna iránt, hanem a novellákat olvasva a vendégeknek lehetőséget nyújt egy virtuális utazásra, amely során „bepillanthatnak Budapest lelkébe”.
A születésnaphoz kapcsolódóan a szálloda a világ minden tájáról várja az utazókat, hogy csatlakozzanak az ünnepléshez a „30 éves Kempinski Budapest jubileumi csomag” lefoglalásával. A kedvezményes ajánlat bőséges, svédasztalos reggelit tartalmaz az ÉS Bisztróban, egy külön erre az alkalomra kreált jubileumi koktélt és desszertet a The Living Roomban, parkolási lehetőséget a mélygarázsban, a Kempinski The Spa használatát és 25%-os kedvezményt a napi rugalmas árakból minimum három- vagy több éjszakás tartózkodás esetén. A jubileumi csomag 2022. december 29-ig érvényes.
kiadvány | novella | ötcsillagos | corvinus műgyűjtemény | luxus szálloda | budapest
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!