Az áramkimaradás idején készült videókon látható, amint az emberek a terminálon mobilokkal világítanak.
Kenya több pontján, többek között a főváros első számú repterén, a Jomo Kenyatta Nemzetközi Repülőtéren is elment az áram pénteken 21 óra 45 perckor, a szolgáltató szerint rendszerzavar miatt.
Ráadásul a repülőtér egyik készenléti generátora sem kapcsolt be a hálózat leállása után, de az irányítótornyot és a kifutópályáját kiszolgáló generátorok folyamatosan működtek, így utasokat és repülőgépeket nem veszélyeztetett a kiesés.
As of late August 25th, a series of power outages has swept through multiple regions in Kenya, affecting critical areas such as Nairobi's Jomo Kenyatta International Airport (NBO).#kenyapowerpic.twitter.com/vAhAxeMmG5
— EMMANUEL MOTELIN (@EmmanuelMotelin) August 26, 2023
Kipchumba Murkomen közlekedési miniszter televíziós sajtótájékoztatón kért bocsánatot mindazoktól, akiket érintett az incidens, és közölte, hogy a Kenyai Repterek Szövetségének igazgatósága felbontotta az ügyvezető igazgató, Alex Gitari szerződését, és helyette Henry Ogoye-t nevezte ki megbízott vezetőnek, emellett a reptér vezetőjét, Abel Gogot is áthelyezték egy másik légikikötőbe.
Hozzátette, hogy a reptérszövetség gyorsan üzembe helyez két újabb generátort, hogy az incidens ne ismétlődhessen meg.
Az áramellátó közölte, hogy öt órával az incidens kezdete után helyreállt a repülőtér ellátása, de több otthon és üzlethelyiség több mint tizenöt órával az áramszünet kezdete után is nélkülözte a villanyt.
Bár Kenyában nem ritkák az áramkimaradások, ritkán fordul elő, hogy valamelyik repülőtér működésére is hatással legyenek, a közelmúltban erre nem is volt példa.
Az utóbbi időben az európai reptereken is többször volt fennakadás, amit a szélsőséges időjárás vagy épp egy vulkánkitörés okozott.
(Forrás: Reuters, képek: Getty Images)
Jomo Kenyatta Nemzetközi Repülőtér | áramszünet | Nairobi | kenyaRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!