Új és régi utakon az egyik legizgalmasabb hazai képzőművész

Kertész Attilát kategóriákba erőltetni felesleges próbálkozás, a harminchét éves képzőművész ledobja magáról a definíciókat, és talán éppen a lényeget tévesztjük szem elől, ha ezzel próbálkozunk. Az egyik legjobban látható festőművész, új kiállításain a fővárosi kreatív elit tolong, interjúk sokaságát adja, és még TikTok-profilja is van. A Roadster meglátogatta a festőművészt a VI. kerületi műhelyében, és elbeszélgetett vele a képzőművészetről, befelé fordulásról, és az éppen ma nyíló új kiállításáról.

Egy ember, tíz, száz

Már tinédzserként tudta, hogy művész akar lenni, középiskolában kerámiaszakos volt, így az iparművészet irányába orientálódott. Sok más képzőművészhez és dizájnerhez hasonlóan Kertész Attila – ahogy saját magát is nevezi: Ati – is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre járt, ahol a formatervezési szakot választotta. A diplomázás után társaival megalapította az egyik legsikeresebb hazai tervezőgárdát, a Position Collective-et. A belsőépítészettel és bútortervezéssel foglalkozó csapat jó darabig megfelelt a terveinek, ám néhány éve döntéshelyzetbe került.
„Valószínűleg próbáltam olyan érzelmi, erősen szubjektív történeteket betenni a tárgyakba, amik nagyon nem illetek oda, és ez feszültséghez vezetett, bennem is, és a csapaton belül is. Nem tudtam, mi bajom van. Nem tudtam kezelni a formaterveimmel kapcsolatos kritikákát, úgy éreztem, mintha a gyerekeimet szidnák. Valahogy ebben a feszültséggel teli időszakban a manuális alkotás újra utat tört a tervezői munka mellett, elkezdtem újra rajzolni, festeni, méghozzá teljesen szubjektív témákban. Amint ez elindult, egyre jobbak lettek a tárgyak, megtalálta a helyét az energia, minden kezdett a helyére állni. A képző- és iparművészeti praxisomat jó néhány éven keresztül vezettem párhuzamosan, de rájöttem, tovább kell lépnem a Positiontől, már egy jó ideje nem vagyok benne a cégben.

A legnagyobb ok az volt, hogy nem lehetett tervezői és művészi mindsettel létezni egy napon belül.

Nem lehetett reggel úgy felkelni, hogy délelőtt piaci igényeket fogok kielégíteni, majd délutántól művészként létezem. Képzőművészként hinnem kell benne, hogy amit létrehozok, az megtalálja közönségét, legyen szó egy emberről, tízről vagy százról. Ez nem működött együtt, és nekem választanom kellett.”

A siker mint hátrány

Ha valaki járt már kiállításmegnyitóján, tudja, hogy ott a fővárosi kreatív high societyvel fog találkozni, a trendsetter véleményvezérekkel és ízlésformálókkal. Kertész Ati új kiállításáról Insta-sztorizni az egyik legkúlabb dolog jelenleg a városban, a bennfentesség csimborasszója. Azok közé a művészek közé tartozik, akik ismertek és népszerűek: ha új tárlata nyílik, arról rendszerint glossy női magazinok és arttal foglalkozó honlapok számolnak be. Mindez a sikerének egyik látványos velejárója, de semmiképpen nem az oka. Kereskedelmileg is sikeres, a műveit vásárolják, és ezt viharos gyorsasággal, alig fél évtized alatt érte el.
„Az ilyen jellegű siker és népszerűség nem jelenti azt, hogy a művészeti kánonba is beírtad magad. Az hosszú, kitartó munkát igényel. Ahhoz, hogy komoly hazai vagy nemzetközi gyűjteményekbe bekerüljenek az munkák, konzekvens és folyamatos munkára van szükség. Így a szakma megfigyel, kivár. Kíváncsi, hogy az aktuális hájpon felül, a munkádban mennyire tudsz maradandót alkotni, érdemes-e foglalkozni veled, vagy megrekedsz, mert a népszerűségtől elveszted a fókuszt. Az, hogy nemzetközileg elismert, nagy nevek közé soroljanak, nem egókérdés, illetve nem csak.

Egyszerűen el kell hinni, hogy amit egy élet munkája alatt létrehozol, annak létjogosultsága lehet tíz, húsz vagy akár ötven év múlva is, vagy tovább.

De persze ahhoz, hogy tényleg maradandót alkosson valaki, érettség és alázat kell. Azt, hogy a nagy művek a művész harminc-, vagy éppen nyolcvanéves korában születnek, nem lehet tudni előre, így csak egyet lehet tenni: folyamatosan csinálni.”

A befelé fordulás időszaka

A munkáinak mindig van egyfajta erotikus jellege. Szokás Egon Schielét, az osztrák expresszionisták vezéralakját távoli előképként megemlíteni, ami Kertész Ati szerint vállalható párhuzam, de nem érdemes túlhangsúlyozni sem. Örökös inspirációs forrásai között említi még a primitív népek iparművészetét is.
„Afrika művészete nagyon erősen hat rám, pedig sosem jártam ott. Van egy nagyon erős vonzódás bennem a szakrális és mágikus tárgyak iránt. Könnyen észrevehető még, hogy a munkáimban markánsan megjelenik a dél-amerikai színvilág. Én amúgy egy terápiás arc vagyok, az önismeret fontossága minden munkám eredője. A festészet az egyik legnagyobb eszköz a magammal történő kommunikálás újraindításához. Sokat agyalok magamon. Ez egy luxus, bár vannak hátrányai.
– Én nagyon kevés dolgot csinálok – válaszolja a működésére, feltöltődésére vonatkozó kérdésre. – Festek, edzek, muszáj napi ötször ennem.

Tervezős ember vagyok, mert kell egy keret ahhoz, amit csinálok.

Tény, kell a szociális élet is, mert a festésben meg lehet menni. A kiállításmegnyitókat szeretem, és nem feltétlenül azért, mert tapsolnak Atikának. Meg tudom élni őket, de utána két hétig pihennem kell. Kell egyfajta introvertáltság a festéshez, hogy befelé tudj figyelni. Régebben sokat utaztam, de a koronavírus óta nekem a befelé fordulás időszaka jött el.”

Határokon túl

Aktuális kiállítása a fővárosi East of Eden galériában nyílik a mai napon, ahol a festészeti munkái mellett egészen új médiumok is helyet kapnak. A kétdimenziós felületekből a három felé indulva, kezdett el Kertész a kerámia munkákkal kísérletezni, amely által a számára fontos kérdéseket újabb aspektusból közelíthette meg. A munkáiban megbújó uncanny, az ismeretlen és az ismerős egyidejű jelenléte, itt gomolygó kerámia képmásonként jelennek meg, a teljesen elvesztve a felismerhetőség jegyeit ugyanazon struktúrákból összeálló egységes tömeggé alakulnak. Mindegyiken csak egy-egy szín öröklődik át a festményekről, megelőlegezve annak lehetőségét, hogy a színek kifejező ereje nélkül kizárólag az agyagban rejlő formálóerőt kihasználva alkossanak egységet.

– A La Lutte birkózást jelent francia nyelven – fejti ki Kertész Ati. – Egy finomabb hangzást kerestünk, mert amire gondolok, az nem a klasszikus harc, ahol az egyik a másik életére tör, mert valójában egy személyiségen belül zajló folyamatokról van szó. Lehet, hogy ez nem valaminek a leküzdése, hanem éppen valaminek a megismerése, magadba olvasztása, ölelkezés, szeretkezés, mintha egy folyamatos evolúció történne a vásznon.

– A kerámiában nem csak az vonzott, hogy kiléphettem a két dimenzióból, hanem maga az anyag is nagyon izgalmas volt. Ez egy földi és ősi dolog, ami mindig is volt és mindig is lesz, ezen járunk-kelünk nap mint nap, lényegében ez az, ami tart minket. Arra is kíváncsi voltam, hogy miképpen tudom ennek az anyagnak a jellegét használni, és ezt teljesen más anyagot használva ugyanezt a témát megfogni, rájövök-e, mi az, ami elemileg fontos és ez hogyan tud visszahatni a festészetemre.

KERTÉSZ ATTILA: LA LUTTE
2023.05.24-06.24.
East of Eden Galéria, 1064 Budapest, Paulay Ede u. 67.
Nyitvatartás: Kedd-Szombat 14:00-18:00

(Fotók: Hartyányi Norbert)

la lutte | Kertész Attila | festészet | kerámia | east of eden