Kézzel írni fárasztóbb, mégis jobban megéri, mint gépelni

Kézírás vagy gépelés? Másra jó a kettő, ezért egymás mellett kell(ene) élniük.

Bár a kézírás szinte teljesen átadta a helyét a gépelésnek, egy új kutatás szerint „a toll erősebb, mint a billentyűzet”. Nem meglepő módon sok iskola és egyetem eleve a digitális jegyzetelést ajánlja, mert praktikusabb és gyorsabb a kézírásnál, ugyanakkor a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem agykutatói megállapították, hogy

a kézírás keményebb agymunkára készteti az agyat, ami segít a tanulásban, és az új információk memorizálásában.

A kutatók kimutatták, hogy a különböző agyi régiók közötti összeköttetés sokkal alaposabb kézíráskor – márpedig a jobb agyi kapcsolódás kulcsfontosságú a memorizálás, és az információk feldolgozása szempontjából. Röviden: kézzel írni sokkal hatékonyabb a tanulás szempontjából, míg ha egyszerűen csak lejegyezünk dolgokat, akkor gyorsabb a gépelés.

Egy másik tanulmány szerint a hagyományos jegyzetelés jobban segíti az elhangzottak megértését, mintha „csak” begépelnék az elhangzottakat.

A kutatók szerint ezzel együtt nem kell visszatérni teljesen a kézíráshoz, de annak is időt/helyet kellene biztosítani a tanulási folyamatban a gépelés mellett.

Vagy ahogyan néhány hete fogalmaztunk egy friss élményről, az írás „szexi, ma magas minőségben írni ugyanúgy trendi dolognak számít, mint száz-százhúsz évvel ezelőtt, amikor a magyar irodalom meghatározó egyéniségei fél (ha nem az egész) napjukat Budapest leginspirálóbb kávéházaiban töltötték.”

Írtuk ezt annak apropóján, hogy a főváros egyik legszebb kávéháza a fiatalok felé mutatott elkötelezettségét bizonyítva egy modern világra hangolt verzióval népszerűsítené az írás és az olvasás kultúráját.

(Forrás: Economist, fotó: Unsplash)

tanulmány | kézírás | gépelés | kutatás | tudomány

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom