Több problémát is megoldhatnak.
A nemzeti parkok rendkívül népszerűek voltak 2021 nyarán, az Egyesült Államok számos parkja döntött idén látogatottsági rekordot.
A tökéletes szelfi készítésére felesküdött turisták viszont csak növelték zsúfoltságot, ami egyre inkább megszokottá válik ezeken a csodás helyeken.
A Grand Teton Nemzeti Park 2018-ban még arra szólította fel a turistákat, hogy kerüljék a fotók geotaggel történő megjelölését azért, hogy az ösvényeket ne lepjék el a látogatók. Napjainkban az üzemeltetők már más megoldást alkalmaznak, és inkább a stratégiailag elhelyezett szelfiállomásokban hisznek.
Muszáj valamit kezdeni a helyzettel, mert jó néhány nemzeti parknak – például az Archesnek vagy a Zionnak – be kellett zárnia ezen a nyáron, miután nem tudták kezelni az embertömeget. Több helyen foglalási rendszert és belépődíjat vezettek be a látogatók korlátozása érdekében.
A kijelölt szelfiállomások nemcsak az ideális fotó elkészítésére törekvő turisták miatt adódó zsúfoltságot enyhítik, hanem azért is állították fel őket, hogy megvédjék a látogatókat a potenciálisan halálos balesetektől.
Egy nő 2020-ban például életét vesztette, miután lezuhant a Grand Canyonban – azért hagyta el a kijelölt ösvényt, hogy fényképeket készítsen.
A hatóságok Iowa államban már több mint száz szelfiállomást telepítettek, amelyek amúgy nemcsak megtartják a telefont, de nagyszerű hátteret is biztosítanak a képekhez. "Az emberek már kezdik használni, ráadásul alacsony fenntartási költséggel járnak, és könnyű felépíteni őket" – mondta az iowai projektet felügyelő Tom Hazelton.
A Yellowstone Nemzeti Parkot minden évben emberek milliói keresik fel többek között olyan természeti csodák miatt, mint a termálvizek, a meleg vízű források vagy a gejzírek. Hiába igyekeznek azonban az üzemeltetők biztonságos távolságban tartani a látogatókat az olykor perzselő természeti elemektől, a turisták rendre megszegik a szabályokat.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
egyesült államok | nemzeti park | szelfihely | kijelölt | usa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!