A börtönbüntetés talán visszatartja a szabálytalankodókat Amerika kedvenc nemzeti parkjában

A hatóságok szerint már több mint húsz ember vesztette életét, mert belelépett vagy beleesett a park forróvizes forrásaiba.

A Yellowstone Nemzeti Parkot minden évben emberek milliói keresik fel többek között olyan természeti csodák miatt, mint a termálvizek, a meleg vízű források vagy a gejzírek. Hiába igyekeznek azonban az üzemeltetők biztonságos távolságban tartani a látogatókat az olykor perzselő természeti elemektől, a turisták rendre megszegik a szabályokat.

Ez viszont komoly következményekkel járhat: egy nőt például a napokban hét nap börtönbüntetésre ítéltek, miután letért a kijelölt ösvényről, és termálterületen csatangolt tovább.

Az egyhetes elzárás mellett ráadásul még ezer dollárnyi (kb. 300 ezer forintnyi) bírságot, negyvendollárnyi (kb. 12 ezer forintnyi) illetéket is kiszabtak rá, plusz közmunkadíjként be kellett fizetnie további ezer dollárt a park erőforrásalapjába.

A közlemény szerint a területen jól láthatóan kihelyezett táblák figyelmeztetik a látogatókat, hogy maradjanak a sétányon, ám a huszonhat éves nő egy másik személy társaságában mégis elhagyta azt – pechükre a szabálytalanságot több aggódó turista is dokumentálta.

Morgan Warthin, a Yellowstone Nemzeti Park képviselője elmondta, hogy a talaj törékeny és vékony, illetve a közvetlenül a felszín alatt lévő forró víz súlyos vagy akár halálos égési sérüléseket is okozhat. Korábban több mint húsz ember vesztette életét ilyen égési sérülések következményeként, melyeket azután szereztek, hogy belementek vagy beleestek a Yellowstone forrásaiba.

A felelőtlen turisták már régóta problémát jelentenek a parkban. 2019 októberében egy ember súlyosan megégett, miután éjszaka beleesett az egyik meleg vízű forrásba; 2019 szeptemberében két turista az Old Faithful nyílása fölé helyezte az arcát, egy másik pedig közvetlenül a kitörés előtt próbálta megérinteni gejzírt. A forró víz, úgy tűnik, izgalmas és ellenállhatatlan jelenség a látogatók számára, a közelmúltban egy férfit azért tiltottak ki a parkból, mert csirkét próbált főzni a forrásban.

Hiába van tehát tele figyelmeztető táblákkal a Yellowstone, mindig lesznek olyanok, akik hatályon kívül helyezik az intelmeket. Bár az eljárás, a pénzbírság és a börtönbüntetés kemény szankciónak tűnhet, még mindig jobb, mintha egy kórház égési osztályára kellene befeküdnie a szabálytalankodónak.

A nemzeti parkok idén különösen népszerű opciók, ám mielőtt belevágnánk egy igazi vadkalandba, nem árt alaposan felkészülnünk. Érdemes például meggyőződni arról, hogy kell-e időpontot foglalni az adott parkba, illetve utánajárni különböző teendőknek és tilalmaknak.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Pixabay)

börtön | amerika | büntetés | usa | yellowstone park

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom