Kezedben a vagányság – Így készült a nyár egyik legmenőbb itala

Van valami a nyárban, amitől a koktélok jól érzik magukat. Nem beszélve rólunk. Akár a medence partján lazítunk, vagy a hátsó kertben grillezünk, netán csak élvezzük a lemenő nap még finoman cirógató erejét egy skybar teraszán minden megélt pillanat felértékelődik egy mutatós itallal a kezünkben. Ezeket is szem előtt tartva három igen kreatív budapesti bartender készített egy-egy új koktélt, melyek az elegáns, a trendi és a kísérletezős vonalat követik, de közös bennük, hogy mindegyik jól áll egy fülledt estének.

Maradjunk a megszokottnál, amiről egyből tudjuk, mire számíthatunk vagy merjünk kihívóak lenni és nyitni a váratlanság okozta izgalmak felé? Ha most hirtelen készítenénk egy rögtönzött felmérést, jó eséllyel előbbi variációt választanák többen. Szerencsére itthon elég sokan képben vannak a koktélvilág történéseit illetően, de akadnak bőven olyanok is, akik szeretik az új ízeket és ha személyre szabva kapnak egy különleges összetevőjű, nem éppen átlagos pohárban felszolgált italt.

– Folyamatosan szükség van a megújulásra. Az elmúlt években hatalmasat fejlődött a szakma; szorosan összekapcsolódik már a bár, a konyha és a gasztronómia, legyen szó akár ízekről vagy eszközökről. Utóbbiakat tekintve elég nagy az átfedés a bár és a konyha között – mondja Nagy Orsi, a Flava bartendere.

Ahhoz, hogy egy új koktél izgalmas és látványos legyen, elengedhetetlen a megfelelő pohárválasztás, hiszen már az első benyomással „el lehet adni” az italt. Nagyon fontos a díszítés is.

– A legtöbben ma már szárított gyümölcsöket használunk erre a célra, mert jóval esztétikusabb és mutatósabb tőle a koktél. Lehet játszani az illatokkal, a füstöléssel, különböző formájú jégdarabokkal és hát nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az Instagram korában mennyit számít az esztétikum. Minél fotó-kompatibilisebb egy koktél, annál könnyebben jut el több emberhez – vallja. A kevés kontra sok összetevős kérdésben inkább az előbbire voksol, mert szerinte egy többtételes koktél megnehezítheti, lelassíthatja a szervizt, viszont azt is elárulta, hogy a kevés összetevőset könnyen el lehet rontani, ha nem megfelelő az arányok belövése.

Orsi az experimentális vonalat képviselve alkotott meg egy sok allűrrel bíró, vérpezsdítő italt, aminek már a látványos elkészítési módja is odacsavarozza a vendéget a pult előtti bárszékre.

Egy könnyen fogyasztható, a nap bármelyik időszakára ajánlható koktélt kreált, ami remekül passzol mondjuk egy mexikói jellegű, tapasos vacsorához (is). Ezzel kapcsolatban elárulta, hogy megmaradt az a réteg, amely az édes, gyümölcsös ízvilágot keresi egy koktélban, de próbálják más irányba is terelni a vendégeket például egy ehhez hasonló itallal és a hozzá simuló ételpárosítással.

Nincsenek pontos adataink arról, hogy Magyarországon melyik koktél számít a legkelendőbbnek, de azt tudjuk, mi a helyzet a tengerentúlon: Amerikában a Margarita az egyik legtöbbet kikért kedvenc. Itthon is egyre népszerűbb a Tequila alapú ital, melyben a fő összetevő mellett Cointreau és frissen facsart limelé költözik a pohárba. Többféle variációját is megalkották már, az egyik leghíresebb közülük egy San Francisco-i bárhoz köthető, agavéval megbolondított prémium variáns. Ez a Tommy’s Margarita, aminek még eggyel tovább gondolt változatát álmodta meg Nagy Orsi. A francia eredetű narancslikőr mellett a mélységért és a fűszerességért rakott bele égetett friss kakukkfüvet, adott hozzá némi agave szirupot, lime dzsúzt, majd a shakerben rázást követően egy mutatós és keskeny pohárba öntötte, aztán az egészet rozmaringos füstbúra alá helyezte – még csak elolvasva is megugrik a pulzusszámunk.

A recept:

  • 40ml tequila
  • 20ml Cointreau
  • 20ml lime juice
  • 15ml agave szirup
  • 4 szál friss kakukkfű
  • mézvíz (2 rész méz, 1 rész víz)

 

bártender | nagy orsi | új | kísérletezős | cointreau

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom