Harminc, de akár negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a Balatonon a mostani szezonban, és ők is inkább hétvégén. Hétköznap még kevesebben választják a magyar tengert.
Mint Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az Indexnek elmondta, akinek nincs pénze, az egyáltalán nem nyaral a Balatonnál, akinek meg van, az külföld felé veszi az irányt.
Mint hozzátette,
jelentősen megnőtt a magyarok külföldre utazásának a hajlandósága,
amiben közrejátszhat a Covid-hatás is, hiszen sokan csak mostanra lettek bátrabbak a lezárások feloldása után.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is sok magyar választja úti céljául Görögországot, Törökországot, Horvátországot vagy épp Spanyolországot. Ezeknek az országoknak a tengerpartjainál nagyobb a valószínűsége a jó időnek, a Balatonnál viszont eddig változékonyak voltak az időjárási körülmények.
A belföldi vendégek száma országosan is csökkenő tendenciát mutat az idén, a KSH adatai szerint január és május között az előző év azonos időszakához képest 7,3 százalékkal kevesebb belföldi vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek.
Közben az is kiderült, hová utaznak és mennyiért nyaralnak a magyarok az idén, valamint, hogy milyen trükköket vetnek be, hogy spóroljanak.
(Forrás: Index, képek: Unsplash)
balaton | belföld | szezon | utazásRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!