Close
Van egy étterem közvetlenül a Balaton partján, ahonnan csak nehéz szívvel lehet hazaindulni

Van egy étterem közvetlenül a Balaton partján, ahonnan csak nehéz szívvel lehet hazaindulni

Nincs ugyan tengerünk, de a Balatonnál alkalmanként lehetőségünk van elcsípni mediterrán életérzést megidéző pillanatokat. A kivételes lokációjú balatonvilágosi Tópart Étteremben jártunk, ahol mindjárt egy jókora adagot kaptunk ebből – a napfényt, a látványt, a hangulatot, az italokat és az ételeket tekintve is.

A Budapesttől csupán egyórányi útra lévő település legújabb felfedezettje előző életében még az egyik hazai bank üdülőtelepeként tengette egyhangú mindennapjait. Mielőtt végleg elsüllyedt volna az elhanyagoltságban, a Pintér család megvette az épületet, hogy aztán alaposan felújítsa, kibővítse és kicsinosítsa. Először idősek otthonát terveztek a végtelen balatoni panorámájával, ősfás parkjával és idilli nyugalmával csábító környezetbe, ám az élet végül másfelé kormányozta a vállalkozást: 2007-ben megnyitották a Tópart Hotel és Éttermet.

A helyet két testvér, Anna és Máté irányítja, édesapjukat kis túlzással csak az elképesztően szépen és aprólékosan kidolgozott kertben, illetve az udvaron lehet megtalálni. A gyönyőrű park gyakorlatilag teljes egészében a kertészként ügyködő családfő érdeme. A birtokon berendezett tizennyolc szobás szálloda papíron ugyan nem wellnesshotelként működik, de nyugodtan elvállalhatná ezt a feladatot, hiszen jakuzzival, finn szaunával, infra szaunával, gőzkabinnal és skót zuhannyal is felszerelték – medencével éppenséggel nem, de nincs is rá szükség, hiszen a kert végében találni egy elég nagyot… Külön kell szólni még a Tópart nem hivatalos marketingeséről és egyben vezető influenszeréről, a termetes, de barátságos Leo cicáról, aki jobb napjain a recepció pultján elterülve fogadja a vendégeket.

Mint megtudtuk, nemrég változtattak az étterem addig hagyományos, magyaros vonalat követő koncepcióján, és elérkezettnek látták az időt rá, hogy szétválasszák a hotelt és a megújult éttermet. Utóbbi esetében a hazai irány azért megmaradt, ahogy viszont mostanában divatos, a nemzetközi hatások mellé az elkerülhetetlen csavar is megérkezett.

Mi pedig egy szikrázóan napos, kissé szeles hétköznap délután érkeztünk,

de már a vízparton eltöltött első percekben egyértelmű vált, hogy néhány óra múlva nem lesz egyszerű a búcsúzás.

Az ok a már említett impozáns és meditatív környezet, amit páran szó szerint vettek, és a közeli stégen leterített babzsákokon pihengetve szívták magukba afféle aperitifként a D-vitamint. A parton olyan érzése támad az embernek, mintha egy privát balatoni strandon bújna el a világ elől, ahol senki és semmi nem zavarja meg a nyugalmát; nincsenek zajosan nyaraló idegenek, és nincs szomszédos lángosos sem, amelynek az olajszagát átfújná a szél. Apropó szél: ha van, talán még izgalmasabb látványt nyújt a kissé haragos Balaton,

melyet a közvetlenül a tóparton felhúzott étteremben üldögélve legszívesebben egész nap elnézegetnénk, de ezt aligha lenne szabad.

A szezonálisan változó menü nincs túlbonyolítva, és mivel éppen fordulónál tartunk, az őszi kínálatból szemezgethettünk. Maga a terasz egyébként – amelyet rosszabbra forduló időjárás esetén befednek –, egyszerű, letisztult enteriőrt kapott,

de ahol a plakátra illő Balaton északi partja jelenti a hangulatfestő hátteret, ott nem nagyon kell agyalni a belső elrendezésen.

A konyhát Schneider József vezeti, aki ezen a kellemes napon a filozófiája mellett közeljövőbeli terveibe is beavatott. Elárulta, hogy az őszi étlap hamarosan kibővül vadételekkel, de szívesen vinne bele még egy kis gyümölcsösséget, illetve igény szerint extrákkal megtámogatott hétvégi ajánlatokkal is előrukkolna. A hozzávalókat környékbeli termelőktől szerzi, az ételekhez a Balaton-régió és a magyar borvidék legnemesebb borait ajánlja, valamint jó néhány fogásba igyekszik belecsempészni a nemzetköziséget és környék adottságait (a fogasba tekert lazac talán a legjobb példa erre).

Szeret játszani a színekkel, a textúrákkal, és ez mindjárt meglátszik a legszebb évszakban kihagyhatatlan sütőtök krémlevesen, amely egy kis gyömbérrel megbolondítva érkezett, de előtte megkóstoltuk a séf által az egyik zászlóshajónak mondott kacsamell carpacciót is. Egy kis sütőtökkel, apró céklával és édeskés házikaláccsal hozták ki, a beharangozónak megfelelően többféle textúrát megjelenítve. Tökéletes előétel.

Mint tudjuk, “először a szemünkkel lakunk jól”, ami a főételként szervirozott sertésszűz esetében mindjárt bizonyítást is nyert. Szépen felöltöztetett tányért, komoly adagot és kiváló állagú húst kaptunk – ugye azért tartják ezt a legnemesebb résznek, mert nem zsíros, és az inak sem látszanak rajta. Mellé egy könnyű Sauvignon blanc parádés választás. Köretként vargánya velouté, bacon, burgonyafondant és bébirépa társult, amelyeket gondosan odafigyelve kellett beosztani, mert a húskorongok igen fajsúlyos falatok, a krumpli pedig hamarabb elfogyott. Egyértelműen a roppanósan könnyed pirított bacon kapta a köretek mezőnyének legjobbja címet, belőle szívesen elropogtattunk volna még néhányat. Desszertnek narancsos kalácsfejfújtat választottunk, méghozzá lágy és kellemesen meleg angol crème-mel, valamint hűsítő eperrel.

Mondanánk, hogy hibátlan lezárás, csakhogy az még hátra volt.

Merthogy kihasználva a lassan leköszönő, de még erőteljes nap fényét, a picit talán már csendesedő Balaton partját símogató hullámokat, valamint a háborítatlan csendet, kiültünk a vízhez közeli kertbe egy pohár itallal, hogy húzzúk még egy kicsit az időt, és minél később kelljen csak visszaindulni a nagyvárosba.

Van egy jó hírünk.

Megjelent a Roadster magazin első nyomtatott kiadása, amelyben olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szép lett, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazin első számát.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Rockstar Photographers / Kálló Péter)

Close