Európában ikonikusak lettek, Kanadában lebontják ezeket a házakat

A jellegzetes, élére állított kockák sorából épült házakból Hollandiában szinte zarándokhely lett, Kanadában viszont nem érik meg a 30. születésnapjukat.

Az ikonikus jelzőt lassan minden fakanálra rásütjük, ellenben a rotterdami kockaházakra valóban maradéktalanul illik. Piet Blom építész előbb az 1970-es években Helmondba, majd az 1980-as években Rotterdamba tervezett különös, az élükön álló dobókockákat idéző épületeket. Blom koncepciója szerint a háromszög tetők absztrakt fákként olvadnak egybe, épületerdőt vagy stilizált fasort alkotva együtt.

A 38 lakásból álló rotterdami épületsor afféle város a városban, ami idén ünnepli a 40. évfordulóját. Blom házsora azonnal landmark épület lett – egy okos vállalkozó az egyiket nyomban az átadás után múzeummá alakította –, és ma is a legtöbbet fotózottak közé tartozik a városban, noha világklasszis kortárs épületekben nincs hiány arrafelé.

Ezek után meglepő, de a Blom által inspirált kanadai kockaházak a 30. születésnapjukat sem érik meg.

Ben Kutner és Jeff Brown 1996-ban Torontóban építettek szerkezetében megtévesztésig hasonló kockaházakat. Szintén lakóházaknak építették őket eredetileg, de jelenleg egy hangstúdiónak adnak otthont.

De már nem sokáig: az ingatlanokat megvette egy fejlesztő, aki mást építene a helyükre, így várhatóan rövid időn belül lebontja azokat.

Ugyan a helyi kreatív közösség és a lakosság egy része tiltakozik, de kérdés, mennyi reális esélyük van a bontást akaró tulajdonosokkal szemben.

(Fotók: Unsplash)

toronto | kanada | hollandia | kockaház | rotterdam

FOLYTASD EZZEL

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Salalah – A téli üdülések új slágere

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom