Kolozsvári múzeum arculata és fiktív téli olimpia is nyert ArtHungry díjat

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Március végén Budapest egyik legfrissebb közösségi terében, a Bäse – Creative Clubhouse-ban rendezték meg a 9. ArtHungry díjátadót, amely a döntős projektek kiállításmegnyitója is volt egyben.

Jubileumi évet tartott a tizedik születésnapját ünneplő ArtHungry Díj, és ebből az alkalomból a korábbi évek kategóriagyőztes alkotói ítélték oda a díjakat. A zsűri ezúttal is

az elmúlt egy év legjobb hazai alkotásait kereste tervezőgrafika, képgrafika/illusztráció, valamint formatervezés kategóriákban.

2026-ban a több mint 160 pályamunka közül végül 52 döntős alkotás került shortlistre, az ünnepélyes eredményhirdetésen 12 alkotó kapott díjat a Bäse-ben.

Fibonacci-díj

Rendhagyó módon idén egy szakmai Életút-díjat is kiosztottak, melyet egy olyan mesternek nyújtottak át, aki szakemberként és tanárként is rengeteget adott, segített az elmúlt évtizedekben felnövő tervezőgrafikus generációknak.

A díjat Auth Attila, Ferenczy Noémi-díjas, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett tervezőgrafikus-művész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense kapta.

Közönségdíj

A közönségdíjat szoros versenyben Mureasan Dávid Museum of Art – Cluj Napoca című arculatterve vitte el.

A Kolozsvári Művészeti Múzeum számára készült új arculat azzal a céllal jött létre, hogy az intézmény vizuális kommunikációja egységesebbé, felismerhetőbbé és professzionálisabbá váljon.

A projekt erre a linkre kattintva érhető el.

A szakmai zsűri szavazatai alapján a következő döntések születtek:

Különdíj / Branding

Fodor Tünde ​​Eszter: NFF // Nonlinear Film Festival – arculatterv

Az NFF egy olyan vetítéssorozat, amely a nemlineáris filmművészetet az időérzékelés öt különböző módján keresztül vizsgálja: biológiai, pszichológiai, mozgásalapú, emlékezeti (mnemónikus), valamint ezek ötvözete. A fesztivál minden napja ezen időbeli csomópontok egyikére fókuszál. Az arculat két megközelítéssel reflektál a tematikára: mozgásban és nyomtatásban.

A projekt erre a linkre kattintva érhető el.

Formatervezés kategória

I. helyezett – György Anna Sára: Colorolli

A Colorolli egy moduláris rajzoló–festő termékcsalád, amely a vizuális alkotás élményét kívánja hozzáférhetővé tenni azoknak a gyermekeknek is, akik számára a hagyományos rajzeszközök használata nehézséget jelent. Különböző fogástípusokra tervezett, ergonomikus markolatokból és egy görgős, roll-on elven működő festőfejből áll, amely lehetővé teszi, hogy a gyermekek nagyobb, felszabadultabb mozdulatokkal is intenzív, látványos nyomot hagyjanak.

A projekt erre a linkre kattintva érhető el.

II. helyezett – Koncz Tamás Attila: HAVORA hordozható lámpa

A projektleírás szerint a HAVORA egy hordozható, moduláris lámpa, amely olyan helyzetek megvilágítására jött létre, ahol a fény finoman van jelen, kísér, kijelöl és összekapcsol.

III. helyezett – Dávid Márk, Szerény Alex: 8XL_Block

A 8XL egy brutalista archívum. Céljuk olyan tárgyak létrehozása, amik az elpusztíthatatlanság ígéretét hordozzák magukban – azokat tömegként, arányként és anyagként kezelik. Első projektjük tisztelgés Le Corbusier ikonikus LC14 stoolja előtt – egy radikálisan funkcionális, aszketikus szellemiségű tárgy újraértelmezése A Block egy limitált bútor és tárgykollekció, kétféle anyagváltozatban: vékony acélhéj és tömör fenyő.

Képgrafika & illusztráció kategória

I. helyezett – Szinvai Dániel: álmomban az eső

Az „álmomban az eső” című silent bookhoz készült illusztrációk.

A projekt erre a linkre kattintva érhető el.

II. helyezett – Vörös Botond: Irodalmi illusztrációk – 2025

A projektleírás szerint az illusztrációk Szabó Lőrinc 125. évfordulójára készültek, tisztelegve művészete és költészete előtt. Az alkotások karaktere a versek sajátos világát tükrözi.

III. helyezett – Imreh Sándor: Kivárás guggolásban

„Mi vagyunk a gopnyik, nézzük a történéseket, kivárunk, ebből még bármi lehet…”

Tervezőgrafika

I. helyezett – Ecsedi Zsófia: Winter Olympic Games – Anchorage 2026

Zsófia diplomamunkája egy fiktív, 2026-os téli olimpia vizuális arculatát tervezte meg, amelynek helyszíne Anchorage, Alaszka.

A projekt erre a linkre kattintva érhető el.

II. helyezett – Nagy Dániel: Lajtos Spirits

A projektleírás szerint a Lajtos Spirits pálinkamanufaktúra 2025-ben megújult termékpalettával és fahordós érlelésű párlatokkal lépett a piacra. A felfrissített belső tartalomhoz új külső és név is társult, hogy minden részlet tükrözze a család hitvallását, a hagyományok és termék iránti maximális odaadását.

III. helyezett – Classmate Studio: Postlife Issue II – Technosocial

A projektleírás szerint a Postlife egy független magazin, amely azt kutatja, miként találkozik és hat egymásra a technológia, a közösség és az emberi lét – olykor szinte észrevétlenül összefonódva, máskor váratlan és izgalmas módon ütközve.

A kiállítás 2026. április 16-ig megtekinthető Budapesten, a Bäse – Creative Clubhouse-ban. Tárlatvezetés: 2026. április 7., 18:30.

Cím: 1094 Budapest, Balázs Béla utca 15.
Nyitva tartás: hétfő–péntek, 10:00–17:00

(Fotók: ArtHungry/Lékó Tamás)

dizájn | képgrafika | formatervezés | illusztráció | díj | arthungry

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom