Utánajártunk öt közismert konyhai praktikának, kiderült, működnek-e

Öt népszerű konyhai trükkről rántjuk le a leplet, hogy vajon tényleg hasznosak-e, vagy teljesen feleslegesen épültek be a szokásaink közé, és már csak a lelkiismeretünk megnyugtatása miatt alkalmazzuk őket.

Olaj a tésztafőző vízbe, hogy ne tapadjanak össze

Reflexből löttyintünk egy kicsi olajat a tészta vizébe, pedig teljesen felesleges! Az olaj nem keveredik össze a vízzel, csak a felszínén lebeg, ezért a tésztáink végül szűrés után kapnak egy olajos filmréteget. Ettől aztán nem tapad meg rajtuk a szósz, mi több, gumissá válhat a pasta textúrája is. Vagyis ez a kis praktika haszontalan! Főzzük lobogó, sós vízben!

Ecet hozzáadásával könnyebb buggyantott tojást csinálni

A tökéletes buggyantott tojás egyik legfontosabb feltétele, hogy minél frissebb tojásokból készítsük el, a régóta a hűtőben várakozó darabokból sajnos nem lesz az igazi. Az ecetes trükk viszont remek, ugyanis az savassá teszi a vizet, kicsit leviszi a hőmérsékletét, és azonnal összerántja a fehérjét. Ugyanezt a hatást érhetjük el a citromlével is. Egy-két teáskanál bőven elég a vízhez!

A paprikának a magjában van az ereje, azokat kell eltűntetni belőle

Az a helyzet, hogy a paprika magjában annyira nincs is sok kapszaicin, sőt, van mikor egyáltalán nincs. Csípősségét az ereiben hordozza, ezért ha kicsit hatástalanítani akarunk egy erősebb paprikát, azoktól szabaduljunk meg!

Ha megmossuk a nyers húst, távoznak a baktériumok

Ez egyáltalán nem igaz. Mi több, sokan azt ajánlják, hogy semmiképp ne mossuk meg a húst, mert a felületén lévő esetleges baktériumok csak belekerülnek a mosogatóba, ahol a nedves közegben még jobban érzik magukat. A hőkezelt hús maghője viszont 60–62 fok fölé szokott emelkedni, így teljesen biztonságosan fogyaszthatjuk.

Ízesebb a fokhagyma, ha használjuk hozzá a nyomót, és úgy tesszük az ételhez

Érdemesebb inkább vékony szeletekre vágni, netán egy késsel összenyomni a fokhagymagerezdeket, mint a nyomóval tevékenykedni. Ha mégis azt használjuk, a hagymából érkező illóolajok odaéghetnek, és az egyenlőtlen darabok sem az igaziak. Szeletelve sokkal jobb!

Ez is érdekelhet:

Igazi olasz pastatippek és három isteni tésztaétel receptje

Öt emberből legalább háromnak kedvencei a tésztaételek. Megmutatjuk a mi favoritjainkat, melyek nem csak bezártság idején jönnek jól.

(Fotók: Unsplash)

konyha | főzési trükkök | főzés | legenda | konyhai trükk

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom