Magyarországon újra elrendelték a kötelező maszkviselést és a védettségi igazolványt számos egyetemen

Van, ahol újra mérik az épületekbe belépők testhőmérsékletét, máshol az egyetemi rendezvényekre csak védettségi igazolvánnyal engedik be a résztvevőket.

Egyre szigorúbbak a járványügyi szabályok a felsőoktatási intézményekben: a debreceni, a pécsi egyetem, az ELTE és a Pázmány mellett ma már az egri egyetemen, a kecskeméti Neumann János Egyetemen, a Kodolányi János Egyetem budapesti campusán és a Zeneakadémián is kötelező maszkot viselni – írja az Eduline, a HVG oktatási szakportálja.

A kecskeméti Neumann János Egyetemen kötelezővé tették a maszkviselést:

minden hallgatónak kötelező felvennie a maszkot a folyosókon, az előadótermekben, a büfében és más közösségi helyiségekben.

Szerda óta a Debreceni Egyetem összes karán is kötelező maszkot viselni – korábban csak a Bölcsészettudományi Kar, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar épületeiben volt kötelező.

A kecskeméti Neumann János Egyetemen is kötelezővé tették a maszkviselést a hallgatóknak a folyosókon, az előadótermekben, a büfében és más közösségi helyiségekben.

Az egyetem dolgozóira más szabályok vonatkoznak: akiknek nincs védettségi igazolványuk, azoknak egész nap kell hordaniuk a maszkot, míg a beoltott oktatók, dolgozók a közös irodákban levehetik a maszkot, de ott a helyiség méretétől függően

maximum kettő–négy fő tartózkodhat a megfelelő szociális távolság biztosításával.

(Forrás: HVG)

felsőoktatás | egyetem | maszkviselés | oktatás | védettségi igazolvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom