Close
Ugrásszerűen megnőtt a Magyarországra érkező turisták száma ebből a három országból

Ugrásszerűen megnőtt a Magyarországra érkező turisták száma ebből a három országból

Július végéig ugrásszerűen nőtt az Egyesült Államokból, Dél-Koreából és Kínából érkező turisták száma a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Éves összevetésben harmincöt százalékkal több amerikai vendég jött Magyarországra, Kínából és Koreából pedig csaknem négyszer annyian érkeztek, mint 2022 első hét hónapjában.

Az Egyesült Államokból érkezők majdnem fele negyvenöt év feletti, míg a távol-keletiek többsége ennél fiatalabb. Mindhárom ország turistái többnyire szállodákban laktak, a legnagyobb részük négycsillagost választott.

A három ország vendégei közül az amerikaiak költötték a legtöbbet, csaknem másfélszer annyit, mint az átlag.

Az MTÜ elemzései alapján a távoli országokból érkezőket általában a városnézés és a kultúra érdekli. A koreaiak sokszor érkeznek üzleti útra, munka vagy tanulás miatt is, míg az amerikaiak főképp az épített örökségre, a gasztronómiai különlegességekre és a termálfürdőkre kíváncsiak.

Kínában a tévéműsorok milliók érdeklődését kelthetik fel, és nemrég épp Budapest volt egy népszerű kínai műsor forgatási helyszíne.

Bár a túlnyomó többség továbbra is a fővárosba látogat, egyre többen jutnak el vidékre is. Az amerikaiak körében Budapest után Esztergom, Siófok és Tokaj a legnépszerűbb, a koreaiak közül Siófok mellett sokan keresték fel a velencei szabadstrandot, míg a kínaiak számára Pécs és Szentendre a legvonzóbb vidéki úti cél Magyarországon.

Úgy tűnik, újra felfedezték maguknak a külföldiek Magyarországot, többek között ezért imádják hazánkat annyian.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

koreai | amerikai | külföldi | magyarország | kínai

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram