Turisták szerint elvesztette a lelkét a világ egyik legnépszerűbb látványossága

Odalett a barcelonai híres utca romantikus varázsa.

Barcelona Európa egyik legkedveltebb úti célja. Jó néhány turista a megérkezést követően szinte egyenesen a fákkal szegélyezett La Rambla felé veszi az irányt, ami nem meglepő,

hiszen a város szívétől a kikötőig húzódó, 1,2 kilométer hosszú forgalmas sétálóutca előadók és pantomimművészek kedvelt helyszíne, mindkét oldalán tele vibráló éttermekkel és kávézókkal.

A város azonban a zsebtolvajok szempontjából is "remekül áll"; egy nemrégiben készült tanulmány szerint a legrosszabb hely Európában a lopásokat tekintve. De nem csupán a zsebesek teszik tönkre a barcelonai élményt.

A Tripadvisoron például azt írta valaki, hogy a népszerű utca "elvesztette romantikus varázsát".

“A város nem a legmegfelelőbb hely a turistáknak, a csendes, romantikus hangulatot felváltották a Spanyolországon kívülről érkező legény- és leánybúcsúk zajai. A szexshopok, az ízléstelen, obszcén pólófeliratok ma már mindennaposak, és amikor legutóbb ott jártam, a nagymértékű szabadtéri italozás másnap reggel nagyon büdös utcát eredményezett".

Mások  szerint a La Rambla egy turistacsapda, ahol nincs semmi tisztességes látnivaló, étel-, ital- vagy vásárlási opció, míg körülbelül húsz évvel ezelőtt még vibráló volt, tele energiával és élettel. "Ma újra végigmentem rajta, és mintha eltűnt volna a lelke" – írja egy hozzászóló.

Akadtak persze védelmezői is: "Annyi mindent lehet itt látni. Gyönyörű kis utca,izgalmas utcai művészekkel" – olvasható egy másik kommentben.

Bár Barcelona nehezen birkózik meg a turistákkal, még mindig számos csendesebb hely van a városban, amelyet fel lehet fedezni. Ilyen többek között az Els Encants, ami a katalán főváros legrégebbi bolhapiaca.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

panasz | tömeg | turisták | barcelona | sétálóutca

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom