Ma még megtehetjük azt a Lánchídon, amit aztán két és fél évig biztosan nem

Megkezdődik a Lánchíd korszerűsítése, a szerdai részleges munkaterület-átadás és -átvétel során lezárják a hídfők környezetét és a hídjárdát is, gyalogosok a felújítás 2023-ra tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon.

A fővárosiak március végéig szavazhatnak arra, hogy a javasolt idézetek közül melyik legyen a híd felújításának mottója.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken azt közölte, hogy a járdák szerdai lezárására azért van szükség, mert a kivitelező A-Híd Zrt. így tudja zavartalanul elvégezni az előkészítő munkákat, vizsgálatokat és felméréseket. Ezekre a többi között a darupálya kiépítése és az állványzat felállítása miatt van szükség.

Az autós forgalom elől június közepén zárják majd le a Lánchidat. Addig a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjárat zavartalanul közlekedik rajta.

A gyalogosjárdák lezárása miatt nem lehet majd átsétálni a hídon, ezért a BKK nappali és éjszakai autóbuszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – ingyenesen lehet utazni a híd teljes lezárásáig.

A BKK közlése szerint a közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a gyalogosjárdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak.

A kivitelezési munkák előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződnek be. A rekonstrukció során újjáépítik a meglévő közúti pályalemezt és a gyalogosjárdákat, a megmaradó acélszerkezeteket javítják, és gondoskodnak a rozsdásodás elleni védelmükről, a műemléki korlátokat pedig felújítják, restaurálják.

A föld alatti lehorgonyzókamrákat szigetelik, felújítják, átépítik a budai oldalon lévő szellőzőket, kiépítik a lehorgonyzókamrák dunai árvízi védekezési rendszerét, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárókat kiszélesítik, a hídfők lépcsőit átépítik, a helyiségeket felújítják. A beruházás során a kőoroszlánokat restaurálják, és visszaépítik a hiányzó műemléki elemeket. Új, LED-technológiás közvilágítást és változtatható színképű díszvilágítást szerelnek fel, továbbá felújítják a pesti rakparton lévő zászlótartó bástyákat, gyalogos-átkelőhelyet létesítenek a pesti hídfő északi és déli járdája között, valamint kiváltják és átcsoportosítják a hídon lévő közműveket – tájékoztatott korábban a BKK.

Budapest vezetése és a BKK a fővárosiakra bízza, hogy melyik, a Lánchíddal kapcsolatos irodalmi idézet jelenjen meg a felújításhoz kapcsolódó felületeken. Március 31-ig lehet szavazni ezen az oldalon arra, hogy Krúdy Gyula Hídavatás című írásának, Kosztolányi Dezső A Hét című irodalmi folyóiratban megjelent cikkének, Száraz György Budapest-esszéjé-nek vagy Szerb Antal A százéves Lánchíd című írásának egy részlete legyen a híd felújításának mottója.

Nemrég egyébként a világ legszebb mozijai közé választották a budapesti Puskint. A legszebb mozik után a világ legnépszerűbb múzeumait itt tudod megnézni, itt pedig azt, hogy mit helyeztek el a napokban a Magyar Zene Házában.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

budapest | felújítás | híd | lánchíd | gyalogos | forgalom

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom