A Föld legvidámabb helyéből a legdivatosabbá vált Disneyland

Azt már rég tudjuk, hogy Disneyland a legboldogabb hely a Földön, bár földrajzi szempontból felvet némi kérdést, hogy akkor most egészen pontosan Párizst, Floridát, Kaliforniát, Shanghait vagy Hongkongot kell irigyelni a végtelen öröm miatt. Az azonban biztos, hogy a párizsi divathét zárónapján – amely egyben a divathónap befejezése is volt – kiderült, hogy nem csupán boldogságban, hanem a Coperninek hála luxusdivatban is úszkál a mesefigurákra épített park.

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a divatban lényegében az egész világ egy nagy kifutó, és itt most nem a streetstyle-ra kell gondolni. Sokkal inkább a divatbemutatók olyan izgalmas helyszíneire, mint a Louvre, ahová a Louis Vuitton előszeretettel szervezi a bemutatóit vagy Coney Island, ahol a Tommy Hilfiger mutatta meg kreációit a nagyközönségnek, illetve a Trocadéro az Eiffel-torony mellett, ahol az Yves Saint Laurent mutatta be a kollekcióit már több alkalommal.

Ezúttal az Arnaud Vaillant és Sébastien Meyer által tervezett márka, a Coperni húzott egy merészet (vagy éppen, hogy biztosat?) és Disneylandben rendezte meg a többek között brokátból készült blúzokat, trenchcoat-okat és fodros shortokat felsorakoztató kollekciójának bemutatóját.

A modellek Csiperózsika kastélyának a lábánál vonultak fel azon szerencsések előtt, akik meghívást kaptak a bemutatóra. Ráadásul nem elég, hogy megnézhették a kreációkat, de még a show-t követő, hajnalig tartó afterpartyn is részt vehettek, amely koktélokkal kombinált hullámvasutazással telt.

A kollekció a Disney központi motívumait igyekezett felidézni a divaton keresztül: a gyermeki ártatlanságot, a hercegnőket és a gonosztevőket. Aki már járt Disneylandben, az tudja, hogy a parkban egyetlen nap sem telhet el tűzijáték nélkül, ez alól a bemutató sem képezett kivételt. Azonban mégsem ez volt a legnagyobb durranás, hanem Kylie Jenner, aki a mesés show-t zárta. Vonulását még a legkritikusabbak is elismerték – minden bizonnyal vett pár leckét testvérétől, a világ legjobban fizetett modelljétől, Kendall Jennertől.

A Coperni minimalista, futurisztikus dizájnjairól híres, amelyek gyakran ötvözik a technológiát és a divatot. Innovatív megközelítéseikkel számos figyelemre méltó együttműködést hoztak létre, amelyek rendre hatalmas visszhangot váltanak ki a social media felületeken.

A márka egyik legemlékezetesebb pillanata a 2022-es tavaszi/nyári bemutatón történt, amikor Bella Hadid testére egy spray-anyagot fújtak, amely megszilárdulva ruhává alakult. Ez a Fabricannal való együttműködés lenyűgözte a közönséget, és mérföldkővé vált a divat és a technológia összefonódásában​, illetve a cég életében is.

A Coperni a 2022-es őszi/téli bemutatón egy különleges üvegtáskát mutatott be, amelyet a Heven nevű üvegkészítő céggel közösen hoztak létre, és 99%-ban levegőből állt. Ez az egyedülálló, szobrászati hatású kiegészítő a márka határokat feszegető dizájnfilozófiáját tükrözi​.

A Disney-vel való együttműködés ismét elképszető elérést hozott a márkának, hiszen az internetet elöntötték a videók, fotók és beszámolók a bemutatóról, a kollekció azonban nem aratott osztatlan sikert: legalább annyian nevezték a kreációkat zseniálisnak, mint infantilisnak és közhelyesnek.

(Forrás: Businessoffashion.com, fotók: Getty Images)

divathét | Coperni | párizsi divathét | Disneyland | divat

FOLYTASD EZZEL

Hét élénkítő alternatíva, ha már unod a kávét

Így lehet részed kényeztető kikapcsolódásban a város felett

Rendeld meg a W By Roadster magazint!

Inspirál, feltölt, felszabadít – a W by Roadster magazin egy olyan univerzumba kalauzol, amiben szívesen létezünk. Magával ragadó egyéniségeket és sztorikat mutat be és kínál inspirációt a világ minden tájáról. Szofisztikált, könnyed és elegáns, akárcsak az olvasói.

Az 2024/1. szám tartalmából:
Ha nyár, akkor irány a mediterráneum: különböző alkotókon, helyeken és élményeken keresztül járjuk be a Mediterrán térség legvágyottabb helyeit. Gyönyörű enteriőröket mutatunk be a Balaton-felvidéktől Puglián át egészen Marokkóig, valamint elkalauzolunk a régió leggyönyörűbb hoteljeibe is. Izgalmas, kreatív nőkkel beszélgetünk művészetről, alkotásról és az élet művészetéről. Divatanyagunkban pedig a szabad, korlátok nélküli létezésre inspirálunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom