Ebben a városban kérik a legtöbbet egy szobáért szilveszterkor

Ahogyan tavaly, úgy idén is az Egyesült Államokban kell keresnünk a legdrágább úti célt.

A CheapHotels.org idén is elkészített a felmérést, amelyben ötven nagyváros szállodaárait  hasonlította össze. Az egyes úti célokon a legolcsóbb kétágyas szobák árát vették alapul egy december 30-tól január 2-ig tartó, három éjszakás tartózkodás esetén, de csak a központi fekvésű, legalább három csillagos szállodák jöttek számításba, amelyek többnyire pozitív értékeléseket kapnak a vendégektől.

A lista élére New York került, ahol a legolcsóbb szobáért 312 dollárt (körülbelül 117 ezer forintot) kell fizetni,

ezzel pedig a második helyre taszította a tavalyi kétes győzelmet arató Miamit, ahol 297 dollárba (körülbelül 112 ezer forintba) kerül egy éjszaka. Sydney mindössze két dollárral alacsonyabb, 295 dolláros (körülbelül 111 ezer forintos) árral zárja a dobogós helyeket.

A legdrágább európai város London lett 275 dolláros (nagyjából 103 ezer forintos) éjszakánkénti árával, amivel a negyedik helyet szerezte meg. Az ázsiai úti célok közül Tokió vezet, ahol 232 dollárt (mintegy 87 ezer forintot) kell költeni egy éjszakára.

A japán főváros szállásárai egyébként az idén több mint háromszáz százalékkal drágábbak a tavalyiaknál.

Jelentős emelkedés tapasztalható Marrákesben is, ahol az árak szintén több mint háromszorosukra nőttek az egy évvel ezelőttiekhez képest. Íme, az első tíz város listája az árakkal:

  1. New York City, 312 dollár (117 ezer forint)
  2. Miami Beach, 297 dollár (112 ezer forint
  3. Sydney, 295 dollár (111 ezer forint)
  4. London, 275 dollár (103 ezer forint)
  5. Nashville, 257 dollár (97 ezer forint)
  6. Edinburgh, 234 dollár (88 ezer ezer forint)
  7. Tokió, 232 dollár (87 ezer forint)
  8. Dubaj, 230 dollár (86 ezer forint)
  9. Cancún, 217 dollár (82 ezer forint)
  10. Velence, 214 dollár (80 ezer forint)

A legolcsóbb szállások:

  1. Bogota, 26 dollár (10 ezer forint)
  2. Hanoi, 34 dollár (13 ezer forint)
  3. Bangkok, 39 dollár (15 ezer forint)
  4. Kairó, 48 dollár (18 ezer forint)
  5. Kuala Lumpur, 48 dollár (18 ezer forint)
  6. Phnom Penh, 48 dollár (18 ezer forint)
  7. Makaó, 52 dollár (19500 ezer forint)
  8. Sanghaj, 54 dollár (20 ezer forint)
  9. Buenos Aires, 57 dollár (21 ezer forint)
  10. Nairobi, 59 dollár (22 ezer forint)

Árak ide vagy oda, idén úgy tűnik, érdemes volt szállást foglalni az Emírségekbe, mert látványos Guinness-rekord kísérletre készül az ország szilveszter éjjel.

(Forrás: Breaking Travel News, képek: Getty Images)

 

szilveszter | újév | legdrágább | árak | szálloda

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom