Az Izrael és a Hamász közötti háború felborította a globális légi közlekedést, de nem csupán a Közel-Keletre irányuló és az onnan induló járatokra hatott.
Statisztikai adatok szerint a Hamász október 7-én indított, Izrael elleni támadását követő három hétben öt százalékponttal csökkent a repülőjegy-foglalások száma a járvány előtti szinthez képest. Kilenc százalékponttal esett vissza a közel-keleti országok repülőjegyfoglalása a háború kitörése óta.
De lassult a légi közlekedés növekedése Amerikából, Ázsiából, Európából és Afrikából is.
A jelentések szerint a konfliktus sújtotta régióban a leginkább Szaúd-Arábia érintett, ott a repülőjegy-foglalások száma 67 százalékkal csökkent. Ötvennégy százalékkal esett vissza ugyanez Jordániában, 45 százalékkal Libanonban és 35 százalékkal Egyiptomban.
Ahogyan arról a Roadster is beszámolt már korábban, az elmúlt hónapban számos Tel-Avivba tartó és onnan induló légitársaság törölte vagy csökkentette járatainak számát az október 7-i támadásokat követően. Ennek eredményeként a menetrend szerinti járatok több mint fele nem közlekedett a támadást követő napon, október 8-án, egyharmaduk pedig október 9-ig törölve maradt.
(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)
hamasz | tel-aviv | izrael | háború | légiközlekedés
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ez Ázsia Grand Canyonja, amiben csónakázni is lehet
Ezért fontosabb a víz, mint egy fogkefe egy éjszakai repülőúton a szájsebész szerint
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!