Kiderült, hol fogynak most a legjobban a nyaralók az országban

Az ingatlan.com a nyaralók piacát vizsgálta, melyen továbbra is a balatoni és a velencei-tavi nyaralók a legkeresettebbek.

Ezen belül pedig Siófok, Balatonalmádi és Gárdony a legnépszerűbb, ugyanakkor az ezer felkínált ingatlanra jutó megkeresések alapján Balatonszabadi, Balatonederics és Dörgicse a sorrend.

Az ingatlanforgalmazó cég saját adatai alapján készült összesítés szerint ugyanakkor

a keresettség és az árak között jelentős eltérés mutatkozik:

míg Balatonszabadiban idén augusztusban 607 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző, a legdrágább négyzetméterárral Alsóörsön találkozunk, ahol 1,354 millió forintot kell érte fizetnünk, míg a település csak az ötödik helyre került az ezer ingatlanra jutó megkeresések száma alapján.

Alsóörs

A második legdrágább helyszín az ugyanezen a listán negyedik helyet elfoglaló Paloznak, ahol 1,3 millió forintért mérik a négyzetmétereket. Az összkereslet alapján éllovas Siófokon 1,277 millió forintos négyzetméterárat számoltak, míg Balatonalmádiban 829 ezer, Gárdonyban pedig 779 ezer forint volt a jellemző ár idén augusztusban.

Korábban azt is megtudhattuk, melyik két balatoni városban a legdrágábbak a szállások, és, hogy hogyan változtatja meg a hazai ingatlanpiacot az energia-veszélyhelyzet.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Wikimédia Commons)

 

legdrágább | nyaralók | magyarország | legkeresettebb | velencei tó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom